Nagykároly

Megújult az Agro bentlakása

2014.05.20 - 10:12

Kézzelfogható eredménye is van annak az együttműködésnek, amely a nagykárolyi Simion Bărnuţiu Szakképző Líceum és a város fő munkaadója, a ContiTech vállalat kirendeltsége között zajlik.

 

Mint ismeretes, a Simion Bărnuţiu Szakképző Líceum vezetősége, együttműködve az önkormányzattal, mindent elkövet, hogy a városnak ezt a középiskoláját megyei és országos szinten elismertté tegye, már ami a szakoktatást, szakmunkásképzést illeti. Ennek érdekében sikerrel alkalmazzák a Németországból átvett duális képzési modellt, melynek révén a diákok szakmai gyakorlatukat meghatározott cégeknél, gyáraknál végezhetik, ugyanakkor anyagi juttatásokkal is igyekeznek motiválni a diákokat.

Hamarosan végez az első olyan évfolyam, mely ezen modell szerint részesült szakképzésben, s a diákok az iskolából kikerülve, akár már másnap megkezdhetik a munkát annál a cégnél, amelyiknél a szakmai gyakorlati órákat töltötték. A nagykárolyi tanintézmény egyik fő támogatója — immár két éve — a ContiTech vállalat. A diákok az iskolai hét két napját a vállalatnál töltik, ahol mesterek, művezetők irányítása mellett tanulhatnak és dolgozhatnak. Az iskola részéről is jelen van egy képviselő. A gyakorlaton lévő diákok ugyanazon feltételek mellett dolgozhatnak a gyárban: megilleti őket a munkaruha, védőruha, valamint az ingyenes szállítás a munkahelyre, karácsonyi ajándékcsomagok stb.

Ebben az évben a vállalat segítette a tanintézményt bentlakásának a felújításában is. Az iskolához ugyanis tartozik egy, a ’70-es években épített bentlakás is, melynek felújítása, rendbetétele még mindig zajlik. A munkában, illetve az első és a második emeleti részek felújításában komoly anyagi segítséget nyújtott a ContiTech vállalat, azaz 30 000 lejjel támogatta a munkálatokat.

A felújított, újrabútorozott, konyhával, fürdővel, tanulószobával felszerelt bentlakás hivatalos átadására a következő hetekben kerül sor.