Szatmárnémeti

Megújult a város reprezentatív épülete

Fotó: Elek György
2021.08.17 - 14:08
Elkészült Szatmárnémeti egyik emblematikus épületének, a székesegyháznak a felújítása. A megyeszékhely egyik ékessége az elmúlt közel három évben uniós finanszírozással kívül-belül megújult.

Elkészültek a megyeközpont egyik legreprezentatívabb épületének, a székesegyháznak a felújítási munkálatai. A szatmárnémeti Urunk Mennybemenetele-székesegyház megáldására augusztus 21-én, szombaton délelőtt kerül sor — tudtuk meg a Szatmári Római Katolikus Püspökségtől.

A székesegyház alapja az egykori alacsony, egytornyú (1786–1789 között épült) régi plébániatemplom. A templom végleges megoldásra törő átalakításai Szatmárnémeti püspöki székhellyé válása (1804) után kezdődtek, és Hám János püspöksége idején (1837-ben) fejeződtek be. A templom kupoláját, a mellékhajókat, a portálét és a két tornyot a XIX. század harmincas éveiben építették. A kívül klasszicista, belül túlsúlyosan barokk jegyeket viselő emblematikus szatmári épület felújítására már nagy szükség volt, hiszen a székesegyházon repedések jelentkeztek, a falak felszívták a megemelkedett talajvizet, a vakolat helyenként bomlásnak indult, és a díszítőelemek — mint például a főbejáratnál levő oszlopok korinthoszi oszlopfődíszei — leváltak. Megóvása érdekében az épületet az alapoktól szigetelni és erősíteni kellett. A 2018 szeptemberében kezdődött munkálatokat egy nyolc hónapos tervezési és előkészítési folyamat előzte meg, melynek eredményeként Szatmárnémeti egyik legfőbb ékessége, a város legrégebbi és legnagyobb római katolikus műemléktemploma külső és belső felújításon esett át.

Az elmúlt közel három évben megerősítették az épület szerkezetét, helyreállították a homlokzatot és a hozzá tartozó díszítőelemeket, lecserélték a közművesítéshez tartozó berendezéseket, de rendezték a székesegyház környezetét is, különös tekintettel arra, hogy történelmi városrészben található műemléképületről van szó. A székesegyház felújítása az Európai Unió regionális operatív programja keretében valósult meg.

Szombaton délelőtt pedig nm. és ft. Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke ünnepi szentmise keretében, egyházi méltóságok és helyi, valamint anyaországi politikusok jelenlétében áldja meg a felújított székesegyházat. A megújult székesegyházzal Szatmárnémeti teljes közössége gazdagabb lett, hiszen a város központjának legfontosabb eleme frissült fel. Szatmárnémeti főtere még szebb lett a felújítás révén, és nem csak az egyházmegye hívei, hanem mindenki örömmel és büszkén tekinthet fel a tér talán legfontosabb épületére, a székesegyházra, melyet felekezettől függetlenül sokan látogatnak — naponta betérnek, ha csak egy kis csendet keresve is, egy imát elmondva, egy rövid találkozásra Istennel.

Bumbuluţ Krisztina

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vasárnap lesz a Jézus Szíve-búcsú

Június 9-én lesz a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye búcsúja. A magyar nyelvű szentmise a román és német nyelvű szentmiséket követően 11 órától kezdődik a székesegyház előtti téren.
Felfedező

Ikonikus épületünk, a székesegyház

Megújult építészeti köntösben és belső ragyogással, freskóinak kontrasztosabb felületű színeivel és a mai kor vallásturisztikai kívánalmaihoz méltó digitális standdal várja látogatóit és zarándokait a szatmárnémeti római katolikus székesegyház.
Szatmárnémeti

Látni a láthatatlant, látni az Istent

A mindenkori ember szívének és lelkének mélyéről feltörő érzés ez: látni a láthatatlant; látni az Istent. Isten pedig beteljesítette ezt a vágyat, megláthattuk az Istent, aki gyermekként jött el közénk — hangzott el szenteste az ünnepi szentmisén.