A jelenleg a Iuliu Maniu Szakközépiskolának otthont adó, évszázados ingatlan felújításáról fogadott el határozattervezetet a nagykárolyi helyi tanács képviselőtestülete legutóbb, rendkívüli jelleggel összehívott ülésén. A városatyák egyöntetűen rá is bólintottak a projekt műszaki és gazdasági mutatói tartalmazó iratcsomóra.
Az egykori adminisztratív épület állagát az utóbbi időszakban már megpróbálták megóvni, de a legutóbbi felújítási munkálatok ellenére a talajból felszivárgó nedvesség újra megtámadta a falakat. A salétrom nem csak csúnya, és az évszázados falak utca felőli és belső oldalain foltokban történő lemállásához vezet, hanem a nedvesség felszivárgása miatt idővel a tartószerkezet is meggyengülhet, és szerkezeti hibákat jelentkezhetnek. A mostani projekt célja a falak kiszárítása és megfelelő rehabilitálása lesz. Emellett felújítják majd az épület elhasználódott közműhálózatát, új bútorzattal rendezik be azt, és a szaklaborokat és a tanműhelyeket is felszerelik majd.
A most érvényesített tanácsi határozat nyomán a városvezetés kidolgozhatja a beruházási munkálatok jóváhagyási dokumentációját. (D.A.L.I.).

Fontos múlttal rendelkezik

Az épületről a legtöbbet Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című, a múlt századfordulón megjelent könyvéből tudhatjuk meg. „Alapkövét még a XVIII. században tették le, a mikor a székhelyet állandósították, hátulsó része azonban már előbb megvolt a frontjánál. A gróf Károlyi Antal által feloszlatott Szent Bazil-rend szerzetesei laktak ott, ahol a fogház van. A börtönök mai napig is czellaszerűek, s ósdi zárda barátlakásának benyomását keltik.
Első stádiuma óta több alakításon esett át a vármegyeháza, amelynek telkét gróf Károlyi Antal adta 1780. április 18-án, mégpedig azzal a kikötéssel, hogy a tulajdonjog csak addig illeti Szatmár vármegyét, ameddig ezen a telken levő épületek vármegyei székház czéljául szolgálnak. A czél megszüntetésével pedig a telek tulajdonjoga gróf Károlyi Antal örökhagyóra visszaszáll. Így szól egy része a nagykárolyi kir. járásbíróság 2230 I. k. 894. sz. végzésének, a mellyel az érdekelteket értesítették, hogy a királyi Kúria 2367 893. P. szám alatt a fenti ítéletet hozta abban a perben, a mit gróf Károlyi István, az akkori alispán, – a vármegye képviselője – ellen, Szatmár vármegyének a szóban forgó ingatlanra vonatkozó tulajdonjoga korlátozásának kitüntetése iránt folytatott.”

A vármegyeházáról már 1810-ben azt írja Szirmay: „A vármegye itt tartja a maga közgyűléseit tágas udvarhelyen épült palotában. A rajta levő épületek olyan bőségesek, hogy a vármegyebeli tisztség a maga nyugodalmát föltalálja.”

Földrengés teszi tönkre az 1800-as évek elején

Ezt az épületet azonban úgy megrongálta a földrengés, hogy használhatatlanná vált. Újabb fölépítéséhez láttak, mialatt egyszer az „Arany-csillag”-fogadóban gyűléseztek, majd az udvari szárnyépületben. Ezekben az években szolgálta nagy Kölcseynk a vármegyét. Írószobája manapság is megvan a hátulsó régi részben, fönt az emeleten, a járásbírói hivatalban. (szerk. megj.: a külső falon emléktábla jelzi) De nemcsak a szelíd, mélyeszű költő felejthetetlen szereplésének volt tanúja a károlyi megyeháza. A hatalmas báró, Wesselényi Miklós dörgő szózata is hangzott itt a Metternich-kormány ellen. Sőt, ama nevezetes 12 pont is itt készült, amely akkortájt olyan port vert fel az országban. Az ólmos botok korában meg, a híres kortesvilágban, – amelynek melegágya Szatmár vármegye volt, – jókora hadakozások színhelye volt a megyeháza és környéke. Még az ablak rácsát is betörték. Az 1887-iki tűzvész meg komolyan veszélyeztette. Domahidy Ferencz akkori főispán és Ujfalussy Sándor cs. és kir. kamarás alispán lelkiismeretes óvintézkedésének köszönhető, hogy a pusztító elem áldozata nem lett.

A századelőn is felújították már

1905-ben új köntöst kapott az egyszerű, sima épület. Kívül-belül díszesebb lett. A szeczesszió divatos stíljét erőszakolták reá. A régi följárót hatásos lépcsőházzá alakították át. Nagy szerepe jutott benne – és épp úgy az oszlopos előcsarnokban is, amelybe a kapu-átjáróból magas üvegajtón lépünk be – a vörös márvány-utánzatnak. Stuccomunkával, aranyozással, sok czifrasággal, élénkszínű kályhával stb. látták el a nagytermet is. Hajdan csupán meszelt fala volt, a mit azonban kiváló egyének festett arczképei díszítettek. Ezek jórészt most is megvannak, sőt újakkal szaporodtak. Ott látjuk a királyt, királynét, Deákot, Kossuthot, Széchenyit, Batthyányit, Kölcseyt, gróf Károlyi Lászlót és gróf Károlyi Györgyöt. El nem mulaszthatjuk még ide följegyezni, hogy e teremben a legújabb nemzeti ellenállás alatt is érdekes mozzanatok játszódtak le.

A vármegye épületében van még a m. kir. adóhivatal, a járásbíróság, az államépítészeti és szolgabírói hivatal, a telekkönyv és a fogház. A főispán és alispán is a vármegyeházában lakik, a Kölcsey-utczára néző emeleten. A közbül levő nagy gyűlésteremből széles erkély nyílik s ez alatt van (volt, már lebontották, a szerk.) a kocsi-feljáró.

Az irodalomban is megtaláljuk

Ezen a helyen mondta el Kölcsey Ferenc A szatmári adózó nép állapotáról című beszédét 1830 környékén, 
Nagykárolyban hangzott el báró Wesselényi Miklós beszéde a császári abszolutizmus ellen 1834. decemberében, akinek védelmét Kölcsey fogalmazta meg a „Hűtlenségi perben”.
Erről egyébként Petőfi is megemlékezik Nagykárolyban című versében, amelyet a megyegyűlésen tapasztalt igazságtalanságokon felháborodva írt:

„Hát e falak közt hangozának
Nagy szavaid, oh Kölcsey?...
Ti emberek, nem féltek: épen
E szent helyet ily nagy mértékben
Megszentségteleníteni?

(…)

Isten, küldd e helóta népre
Földed legszörnyübb zsarnokát,
Hadd kapjon érdeme dijába’
Kezére bilincset, nyakába
Jármot, hátára kancsukát!”

Nagykároly, 1846. szeptember 7.

Emellett itt jár Ady Endre Fölszállott a páva című versének lírai énje is:

Fölszállott a páva

„Fölszállott a páva a vármegye-házra,
Sok szegény legénynek szabadulására.”

Kényes, büszke pávák, Nap-szédítő tollak,
Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.

Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre,
Új arcok, új szemek kacagnak az égre.

Új szelek nyögetik az ős magyar fákat,
Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat.

Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,
Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.

Új lángok, új hitek, új kohók, új szentek,
Vagy vagytok vagy ismét semmi ködbe mentek.

Vagy láng csap az ódon, vad vármegye-házra,
Vagy itt ül a lelkünk tovább leigázva.

Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek,
Vagy marad régiben a bús, magyar élet.

„Fölszállott a páva a vármegye-házra,
Sok szegény legénynek szabadulására.”

Végh Balázs