Huszonöt évvel a rendszerváltás után kezdjük egyre világosabban látni, hogy még mindig távol állunk a demokratikus jogállamtól, ideológiák zűrzavarában vergődnek a politikai pártok, bármilyen kompromisszumok megkötésére készek a hatalom megszerzéséért. Az is egyre világosabb, hogy a választók egyre jobban eltávolodnak azoktól a politikai tömörülésektől, amelyek túl keveset valósítottak meg azokból az ígéretekből, amelyeket többnyire választások előtt tettek, bár már akkor nyilvánvaló volt, hogy ezeket az ígéreteket nem lehet teljesíteni. A pártok elkezdtek felkészülni a 2016-os helyhatósági és parlamenti választásokra, ki kell dolgozni a választási stratégiákat, meg kell fogalmazni az újabb választási ígéreteket. Történik ez akkor, amikor valamennyi párt élvonalából sorra veszi őrizetbe a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) azokat a politikusokat, vállalkozókat, akiket bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak. Mit tudnak ígérni ezek a pártok a választóknak, milyen erkölcsi alapjuk van ezeknek a politikusoknak, hogy kiálljanak a választók elé és felszólítsák őket: szavazzanak rájuk, hogyan tudják képviselni a választók érdekeit? Ekkor pattant ki valahonnan az ötlet, ezt valamennyi párt elkezdte alkalmazni: a pártban elkerülhetetlen a megújulás. Első hallásra szépen hangzik, de felvetődik a kérdés: hogyan? Itt egy kicsit érdemes visszatérni a kilencvenes évek elejére, amikor a legtöbb politikai párt úgy alakult meg, hogy lelkes önkéntesek a változásokba vetett hit reményével jártak házról házra toborozni a tagokat. Amikor álltak a falak, megjelentek az ügyeskedők, akik felismerték, hogy a politizálással pozíciókhoz, hatalomhoz és gazdasági javakhoz lehet jutni. Ettől kezdve egyre kevesebbet beszélhettünk érdekvédelemről, ezentúl a tagságra csak akkor volt szükség, amikor szavazni kellett. A következő lépés az volt, hogy megjelentek a fiatalok, akik abban a reményben kezdtek el politizálni, hogy a politikai életben kezdik el karrierjük kiépítését. Ahhoz, hogy ők teret kapjanak, ki kellett szorítani az önkénteseket és azokat, akik meggyőződésből tevékenykedtek a pártokon belül. Ezeknek a fiatal politikusoknak a nagy része már nem ismeri a közösségi érdekeket, ők már csak önmaguk és szűk körük érdekeit veszik figyelembe. Ebben a helyzetben kellene bekövetkezzen a megújulás. Olyan politikai elitre lenne szükség, amelyik felelősséget tudna vállalni már megtörtént eseményért és felelősnek érezné magát valamiért, és tenne azért, hogy megoldódjanak a problémák. Ha valaki képes a felelősségvállalásra és a felelősségteljes viselkedésre, akkor egy adott helyzetben képes a saját értékrendje alapján döntéseket hozni és aktívan cselekedni ahelyett, hogy folyamatosan másokat vagy a körülményeket okolná az őt érő nehézségekért. Az ilyen típusú döntések meghozásához kell a legtöbb önfegyelem, és felelősségtudat, hiszen az élmények csábításának vagy a kortársak rábeszélésének ellenállni a legnehezebb dolog. Mégis ez jelenti a legtöbbet, amit önmagunknak és azoknak adhatunk, akik szeretnek bennünket, és akiket mi is szeretünk. A politikai elit ilyen formában történő megújulása jelen pillanatban elképzelhetetlen. Nem azért, mert nem lennének olyan személyek, akik képesek lennének a megújításra, hanem azért, mert összefonódtak az érdekszálak, és abban se hihetünk, hogy azokat a DNA szétválasztja. Én arra a politikai tömörülésre tudnék igazán felnézni, amelyik úgy kezdené el a megújulást, hogy feloszlatná önmagát és hagyná, hogy olyan személyek alakítsák újjá, akik még nem kompromittálódtak.

Elek György