Szatmárnémeti

Megújul a Crinul kereszteződés

2017.09.01 - 20:33

Nem csak „egyszerű” körforgalmat alakítanak ki Szatmárnémetiben a Golescu híd lejáratánál, de 5000 négyzetméteres összterületén teljesen megújul és átalakul a kereszteződés — közben pedig egyre nagyobb szakaszon „szépül meg” a Károlyi út is.

Hetek óta építőtelep a Károlyi úti Crinul kereszteződés, s bár az arra közlekedők inkább csak a kellemetlenségeket érzékelik, a munkaterületeket határoló „paravánok” mögött gőzerővel dolgoznak, most épp az 1,20 méter mélységű, komoly alapozást készítik — ugyanis a Golescu híd lejáratánál nem csak egy kis körforgalmat alakítanak ki, állítanak fel, de 5000 négyzetméteres összterületén teljesen megújul és átalakul a kereszteződés, sávelválasztó szigeteket építenek ki, a gyalogátkelők jelenlegi helyüktől 20–30 méterrel arrébb lesznek „tolva”, akárcsak a villanyoszlopok. A jelzőlámpák pedig megszűnnek létezni — sőt, a munkálatok előrehaladásának függvényében már hamarosan ki is lesznek iktatva, és közlekedési rendőr irányítja majd 24 órában a forgalmat, amíg a körforgalom üzemelni nem kezd.

„Az új-átköltöztetett zebráknál sem lesz jelzőlámpa első fázisban, viszont ha ez fennakadást fog okozni a forgalomban, meglesz annak a lehetősége, hogy nagyon gyorsan működésbe helyezzenek egy lámparendszert, amely szabályozza-egységesíti a gyalogosok közlekedését (például mind a négy irányban egyszerre lesz zöldjük vagy pirosuk). A lámparendszer kialakításának előkészületi munkálatai már most zajlanak, erre ugyanis tanácsi határozattal köteleztük a kivitelezőt, hogy ne akkor kelljen majd esetlegesen feltörni a frissen öntött járdát, aszfaltot” — magyarázza Maskulik Csaba városmenedzser, hozzátéve ugyanakkor azt is: az eredeti tervek szerint a körforgalmat szeptember 25-én már át kell adni a forgalomnak, az építtető Lidl erre a dátumra írta ki a szerződést a kivitelezővel. Jó iramban halad maga a bevásárlóközpont építése is, a majdani parkolóból a Golescu hídra való kijáratot már le is aszfaltozták, s annak szegélyét igyekeztek úgy kialakítani, hogy minél kevesebb fa essen áldozatául — és minden egyéb híresztelés ellenére helyén marad a sarkon felállított kereszt is, a Lidl által megbízott szakemberek úgy alakították ki a parkoló infrastruktúráját, hogy ne kelljen elbontani azt. És sajnos szintén ott rusnyálkodik majd továbbra is az a magánterületen álló, magántulajdonban lévő, lerobbant épület (ház?) is, amely már eddig is rontotta az összképet — az üzletlánc ugyan meg szerette volna vásárolni (s persze lebontani), ám a tulajdonos olyan horribilis nagyságú összeget kért, hogy végül elálltak az üzlettől.

A kereszteződés átépítésétől függetlenül, de mégis azzal összefüggésben zajlanak a Károlyi út felújítási munkálatai is, melyek keretében új járdát és kerékpárutat kap Szatmárnémeti egyik, a gyalogosok által is legtöbbet használt útja. Azokon a szakaszokon (például az egykori Crinul cukrászda előtt), ahol már sikerült befejezni a munkálatokat, szemmel látható a változás, és a környékbeli kereskedelmi egységek működtetőivel is együttműködve az egyik legszebb sétálóutcává alakítható. Kereskényi polgármester és Maskulik városmenedzser a kivitelező és a munkafelügyelettel megbízott cég szakembereivel közösen tartott terepszemlét — utóbbi pedig felhívta a figyelmet arra, hogy azokon a részeken, ahol már végeztek az aszfaltozással, a lehető leghamarabb töltsék fel földdel a zöldövezeteknek szánt részeket, illetve felszólította a Florisal képviselőit, hogy a következőkben fokozott figyelmet fordítsanak a környék takarítására.

Kereskényi polgármester pedig úgy fogalmazott: „Többször is elmondtuk már, hogy a munkálatokat végző cégeket kötelezzük a megfelelő minőségű munka átadására. Természetesen vannak még a Károlyi úton apróságok, amelyeken javítani kell, éppen ezért vannak beiktatva ezek az ellenőrzések. Felmértük a problémákat, és felhívtuk a figyelmet arra, hogy mit és milyen minőségben várunk el a kivitelezőtől” — mondta. Az út másik oldalán, a Lotus vendéglő előtti szakaszon október 15-ig kell kialakítsák a bicikliutat, a parkolókat és a zöldövezetet, összehangolva a körforgalom munkálataival — épp ezért a két kivitelező cég és a városvezetés hétfőn ül asztalhoz összehangolni ezeket a munkálatokat.

Szabó Kinga Mária