Nagykároly

Megtörtént a színház átvétele, de van min javítani

2015.12.12 - 18:00

Csütörtök délután zajlott az a bizottsági találkozó, melynek tagjai voltak hivatottak dönteni a Nagykárolyi Városi Színház épületének műszaki átvételével kapcsolatban.

Mint ismeretes, hetek, sőt hónapok óta húzódik az átvétel, mely nagyban megnehezíti azt is, hogy választ kaphassanak a nagykárolyiak arra a kérdésre: mikortól veheti a közönség is birtokba a létesítményt? Kovács Jenő polgármester tegnap a kérdéssel kapcsolatban azt nyilatkozta: továbbra sem tudja megmondani, mikor kerül sor az első előadásra a felújított és némiképp átalakított színházépületben. Annyi biztos, hogy a bukaresti Colectiv klubban történt tragédia következményei, az átvétel nehézségeit figyelembe véve, itt is éreztetik hatásukat. Kovács kiemelte: az épület kész van, a műszaki átvétel megtörtént, igaz, az átvételi bizottság tagjai több pontban is módosításokat várnak el, melyeket a kivitelezőnek harminc napon belül el kell végeznie.