Sport

Megtörni a negatív sorozatot

2015.04.10 - 07:05

A megszokott szombat helyett ezúttal pénteken rendezik meg a második ligás labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulóját, melyben a Szatmárnémeti Olimpia az FC Olt legyőzésére készül.

 

Amint arról már beszámoltunk, az ortodox húsvéti ünnepek miatt egy nappal előbbre hozták a második ligás labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulóját, így pénteken 11 órától lépnek pályára a csapatok, köztük a Szatmárnémeti Olimpia alakulata is. A Csik Tibor által irányított gárdát a felsőházi rájátszásban először láthatja itthon a közönség, az első fordulóbeli 3-0-ás temesvári vereség után az Oli a második helyen álló slatinai együttest fogadja, amely ellen igencsak van mit törleszteniük a fiúknak, hiszen eddig még soha nem sikerült nyerni az Olt ellen, legutóbb az oltyán egylet — három héttel ezelőtt — 2-1-re nyert Szatmáron, utána pedig az Oli még két vereséget könyvelt el. „Mindenképpen meg akarjuk törni ezt a rossz szériát, az utóbbi idők eredménytelensége miatt a csapat hangulata most visszafogottabb, ezért is egy pozitív eredmény most nagyon jót tenne a morálnak. Jól ismerjük már a Slatinát, ők is minket, a legutóbbi két vesztes meccsünkön ők jobban kihasználták a hibáinkat, mi viszont nem tudtuk, ami mindkétszer három pontba került” — nyilatkozta lapunknak Csik, hozzátéve, hogy a péntek délelőtt nem éppen a legszerencsésebb kezdési időpont, de akik kijönnek a meccsre, azokat mindenképpen győzelemmel szeretnék megörvendeztetni.

A tréner az eredmény alakulásának függvényében ismét játéklehetőséget kíván biztosítani a csapattal készülő U19-eseknek is, közülük a legutóbbi temesvári meccsen Donca 20 percet, Lukács pedig egy félidőt játszott. Mellettük jelenleg még Ciul, Gulya és Paul Cristian edz a felnőttekkel, akik nem jutnak lehetőséghez, azok az Olimpia második csapatában játszanak, amely a megyei elitligában szerepel. Rájuk szükség lesz a következő idényben is, ugyanis akkor kötelezően szerepeltetni kell majd minden mérkőzésen két U19-es focistát. A felsőházi rájátszásba való jutással a célját elért Olimpiánál már a jövő idénybeli kereten is munkálkodnak, Csik szerint ez már körvonalazódik, lesznek, akiktől megválnak, és olyanok is, akikkel újratárgyalják a szerződést.

Liga 2, 2. csoport, rájátszás, 2. forduló, felsőház, péntek (11.00): Szatmárnémeti Olimpia – FC Olt Slatina, Tatrangi Unirea – Resicabányai Metalul, CS Mioveni – Temesvári ACS Poli (19.00). Alsóház: CSM Râmnicu Vâlcea – Karánsebesi FC, Nagyváradi Bihar FC – Pankotai Şoimii.

 

 

Romász János