Második éve már, hogy a Caritas gyermekekkel foglalkozó intézményeiben elmaradnak az ünnepre való ráhangolódást biztosító, az ellátottak családtagjainak részvételével zajló húsvéti foglalkozások, események. Az ünneplést nem csak a járványügyi korlátozások nehezítik meg, hanem elsősorban a fokozódó elszegényedés, ami miatt sok, amúgy is nehéz körülmények között élő Caritas-ellátott asztalára egyre kevesebb élelem kerül.
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet hagyományosan szervez húsvéti segélyakciót, minden évben figyelmet fordítva arra, hogy a szervezet kedvezményezetteinek ünnepét egy kicsit örömtelibbé, reménytelibbé tegye. „Voltak évek, amikor szebbek, konzisztensebbek voltak a húsvéti csomagok. Ebben az évben szerényebbek, inkább az alapszükségletek kielégítését célozzák meg, de a szervezet számára fontos, hogy az elszegényedett családokat lehetőségeihez mérten a járvány idején is támogassa, ezért mindenképpen meg akartuk szervezni az akciót idén is” — állítja Lieb-Nemes Zsolt, a Caritas Szatmár megyei aligazgatója.
A tavalyi húsvét a szükségállapot időszakára esett, akkor a Caritas a Szatmárnémeti Szociális Igazgatósággal és helyi civil szervezetekkel együttműködésben nagyszabású közös segélyakcióban vett részt. „A 2020-as nagy akciót idén kisebbel folytatjuk, de az igazság az, hogy a 2021-es év is sokkal nehezebb, mint a tavalyi. Készleteink ezt engedik meg most, ezúttal erre telik, de ragaszkodtunk ahhoz, hogy mindenképpen megszervezzük az akciót, és ha most 145 családnak tudunk segíteni, akkor ezt tegyük is meg” — tette hozzá Lieb-Nemes Zsolt.
A nagyhéten lezajlott csomagosztási akció kedvezményezettei a Caritas Szociális és Szakmai Integrációs Forrásközpontjának, Don Bosco Nappali Központjának, valamint Barátság Házának ellátottjai és családtagjaik voltak. Az akció keretében kiosztott 145 családi csomag alapélelmiszereket: lisztet, cukrot, rizst, makarónit, valamint édességeket tartalmazott. Egy folyamatban lévő projektnek köszönhetően az abban részt vevő családok csomagja tortalappal és krémek elkészítéséhez szükséges alapanyagokkal is kiegészült.
A hangsúly a hosszú távú segítségen van
Az ünnepi segítségnyújtás csak az egyik formája annak a támogatásnak, amelyet a Caritas szervezet nyújt ellátottjai és családjaik számára. A Barátság Házában pár hónapja hat webkamerával felszerelt számítógép lett beüzemelve, hogy az online oktatásban való részvételben segítse az intézménybe járó iskolásokat. A járványmegelőzési intézkedések betartása érdekében a tanulócsoportok páróránként váltakoznak, így, bár nincs mód a teljes tanítási napra biztosítani az online órákra való bejelentkezést, de legalább napi két-három tanórára igen, támogatva ezáltal az iskolával való kapcsolat fenntartását.
A jelenlét mind a Barátság Házában, mind a Don Bosco Nappali Központban konstansan jó, tájékoztatott az aligazgató, s ez véleménye szerint azt jelzi, hogy a gyerekek részéről van igény a Caritas szolgáltatásaira, de ugyanúgy a szülők részéről is, hiszen ők küldik vagy engedik el a gyermekeiket az intézménybe. A Don Boscóban az ovisok meleg ebédet is kapnak, melyet a Caritas szatmárnémeti szociális konyhája biztosít, valószínűleg az ízletes, tápláló ebéd is hozzájárul a szolgáltatás vonzóvá tételéhez. Ugyanakkor a szülőknek is szükségük van a szervezet szociális munkásai által nyújtott segítségre — kérvények kitöltése, főleg az online kitöltendő és benyújtandó kérvények esetében, amelyekkel egyszerűen nem boldogulnak személyes segítség igénybevétele nélkül.
A Barátság Házában is zajló, a gyermekkel együtt a család nevelését, fejlesztését megcélzó CoFa (Copil şi Familie, avagy Gyermek és Család) projekt gyakorlatba ültetése a pandémia idején is folytatódott — csökkentett létszámú csoportokban, a járványügyi szabályok betartását lehetővé tevő formában.
A Caritas ellátottjai tudják, hogy a szervezet támogatására hétköznapokon és ünnepnapokon egyaránt számíthatnak, ez pedig a pandémia által kreált általános bizonytalanságban egy nagyon fontos támpont. SZFÚ