Nagykároly

Megtépték egymást a diáklányok

2018.03.22 - 14:16

Nem mindennapi összetűzés helyszíne volt a nagykárolyi Iuliu Maniu Iskolaközpont kedden délelőtt.

 

Előkerült az iskola diákjai által készített videófelvétel, melyen az látható, hogy egy kilencedikes és egy tizedikes diák az osztályteremben ütlegeli egymást. A videó egy adott részén az egyikük már az iskolapadot emelgeti, hogy azzal tegyen kárt agresszív osztálytársában. A verekedő feleket végül az osztálytársak választották szét. Nem volt előzmény nélküli az eset. A kedden 7 és 7.30 óra között lezajlott konfliktust megelőzően már hétfőn, iskolaidőben, a tanintézménnyel szembeni bárban is egymásnak estek a felek. Adrian Michovski iskolaigazgató elmondta, tudomása szerint a kilencedikes lányt megfenyegették hétfőn, hogy még nagyobb verést kap, amennyiben bárkinek is panaszkodni mer. A tizedikes lány sem lehetett túl büszke magára, hiszen kedden, az iskolai verekedést követően már haza sem ment vidéki nevelőszüleihez, így azok már a rendőrséggel kerestették. A verekedésekről készült videót az internetre az egyik iskolatárs töltötte fel, így derült ki. A dolognak nem lesznek súlyos következményei: mivel a tíz osztály elvégzése kötelező, kicsapni egyiküket sem tudják. A maximális büntetés a magaviseleti jegyleevonása lehet, de vélhetően ez nem fogja rendezni a konfliktust.