Nagykároly

Megtelt a sportterem a bababörzén

2015.03.23 - 11:27

Szombaton zajlott a harmadik alkalommal megrendezett nagykárolyi Bababörze. A rendezvényt a Baba-mama Klub tagjai szervezték. Rengeteg érdeklődő, eladó és vásárló vett részt a programon.

Ismét hatalmas volt az érdeklődés a nagykárolyi Baba-mama Klub tagjai által szervezett Bababörzén. A Nagykárolyi Elméleti Líceum sporttermében megtartott eseményre több mint ötven asztalt béreltek ki az érdeklődők, hogy a feleslegessé vált gyermekruháktól, babakocsiktól, járókáktól stb. csere vagy eladás révén megszabaduljanak.

Gindele Pásztor Enikő és Székely Réka, a klub két irányítója lapunknak nyilatkozva elmondták, nagyon örülnek annak a hihetetlen méretű érdeklődésnek, mely a Bababörzét minden alkalommal övezi. A szombati immár a harmadik volt a rendezések sorában, s a börzére asztalt foglalók száma, minden előzetes várakozást felülmúlt.

„Igyekeztünk ezt a rendezvényt is a legjobb tudásunk szerint megszervezni, ami persze egyáltalán nem egyszerű feladat. Igaz, követünk el hibákat is, de a visszajelzések alapján úgy gondoljuk, sikerült elérnünk a célunkat: a magán- és a közszféra együttműködését, összefogását. Nem a profitszerzés céljából szervezzük meg a Bababörzét, az asztalok bérlése után kapott összegből a plakátok, néhány tombolanyeremény, az asztalok szállítási költségeit stb. finanszíroztuk. Az esetlegesen megmaradó pénzösszeg természetesen a Baba-mama Klub kasszájába kerül. Természetesen ez a rendezvény nem jöhetett volna létre támogatóink nélkül. Itt megemlítenénk az érkávási és a csanálosi polgármesteri hivatalokat, a Buffalo Bill Western Pub-ot Nagykárolyból, ők biztosították az asztalokat az anyukáknak. Kiemelném főtámogatónkat, a Digitalis Gyógyszertárat, tombolanyeremények felajánlásáért hálásak vagyunk a Retro Libris-nek, a Bodybulider Gym- sportkomplexumnak, az Elméleti Líceum vezetőségének a helyszín biztosításért, Vida-Baumgartner Ildikó, Tillinger Edit, Sopronyi Orsolya és Ticle Brigitta óvónőknek, akik a Gyermeksarokban fáradhatatlanul foglalkoztak a gyermekekkel. Nem utolsósorban pedig szeretnénk megköszönni családtagjainknak és hozzátartozóinknak, akik a helyszín előkészítésében nagyon sokat segítettek ez alkalommal is”— mondta el a két főszervező.

Tőtős Tímea