Környezettudatos nevelésben élen járó óvodák és iskolák mutatták be tegnap a Zöld Házban, milyen környezetismereti tevékenységeket folytattak intézményükben az elmúlt évben.
A nemzetközi ökoiskolai programban részt vevő tizenhárom Szatmár megyei iskola diákcsoportjai vázolták azon tevékenységeiket, amelyeket az elmúlt két évben a környezettudatos nevelés terén folytattak. „Vizsgabizottság” járt tegnap Szatmárnémetiben, mely a bemutatottak alapján dönti el, hogy melyik oktatási intézmény végzett olyan munkát az elmúlt két évben, amely feljogosítja arra, hogy megtartsa az ökoiskolai státuszt igazoló zöld zászlót. A programot a bukaresti Kárpát-Duna Geoökológiai Központ (CCDG) felügyeli, a döntéshozatalban ennek igazgatója, Cornelia Dincă, a szatmári tanfelügyelőség biológusa, Mariana Săsăran és az Ökiskola program regionális koordinátora, Békéssy Erzsébet vesz részt, a bemutatott pályaműveket ők fogják kiértékelni a következő időszakban. „Idén változtattunk a tevékenység-ismertetés menetén — mondta el lapunknak Békéssy —, az eddig iskolánként külön-külön megtartott bemutatókat egy tető alá hoztuk annak érdekében, hogy a diákok egymás beszámolóit meghallgatva bővíthessék tudástárukat.”
A program-összegzések bemutatása kora délutánig tartott, a beszámolók menetét egy előadással színesítették, az Ökoiskola program legfiatalabb szatmári résztvevője, a vetési iskola mutatkozott be a program „veteránjai” előtt egy félórás előadással.
Az ökoiskolai státus megszerzése érdekében az adott iskola környezetvédelmi csoportjának követnie kell a környezetvédelmi naptárat, és a nekik tetsző, vagy az általuk fontosnak talált világnapok, évfordulók, vagy jeles események köré programokat kell szervezniük. Az ilyen jellegű eseményeknek nemcsak nyilvánosaknak, de folyamatosaknak is kell lenniük annak érdekében, hogy a státusszimbólumnak számító zöld zászló kint maradhasson az intézmény homlokzatán.
Princz Csaba