Egészség

Megtalálták az ellenszert a 11 ezer ember halálát okozó vírusra

2015.08.02 - 14:05

 

Több mint másfél évvel a 11 200 ember életét kioltó ebolajárvány kitörése után kifejlesztettek egy oltást, amely hatékony a halálos vírus ellen – jelentették be.

Teljes mértékben hatékonynak bizonyult egy ebola-oltóanyag a halálos vírus ellen a nyugat-afrikai Guineában végzett klinikai tesztek során, és most már felhasználható lesz arra, hogy segítsen legyőzni a nyugat-afrikai ebolajárványt – jelentették be a vakcina kifejlesztői pénteken.

A hírt pénteken a WHO is megerősítette. Hozzátették, még több mint két hónap, amíg megfelelő mennyiséget tudnak előállítani az új oltóanyagból.

A Merck gyógyszergyár és a New Link Genetics által szabadalmaztatott VSV-ZEBOV vakcinát több mint négyezer olyan emberen tesztelték, akik kapcsolatban voltak ebolavírussal fertőzött személlyel. Tíz nappal a beadása után a vakcina 100 százalékos védelmet nyújtott az immunizáltaknak – írták a szakemberek a The Lancet című brit orvostudományi folyóirat honlapján bemutatott tanulmányukban.

Bertrand Draguez, az ebola ellen küzdő Orvosok Határok Nélkül (MSF) igazgatója hangoztatta, hogy először van remény olyan hatékony eszközre, amely életeket menthet és megakadályozhatja a fertőzésláncot.

A Guineában 2013 decemberében kezdődött ebolajárvány több mint 11 200 ember életét követelte Afrikában, nagyrészt a kontinens három nyugati országában, Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. Ezt az oltóanyagot és más előrehaladott védőoltást gyorsított eljárásban próbáltak ki hatalmas nemzetközi erőfeszítések közepette a térségben.