Használhatatlanná váltak a villamosmű 3300 lóerő összteljesítményű turbinái, romba dőltek a kazánok és az akkor alig nyolc éve befejezett főépület. Megszűnt dobogni a „város szíve”.

1944. október 22-e fekete nap volt a szatmári villamosmű történetében. Ezen a napon robbantották fel a visszavonuló német csapatok a közúti hidat, a víz- és a villamosműveket. A harcok már Oláhgyűrűs és Erdőd határában voltak.

A sokat szenvedett város szinte teljesen kihalt volt, a villamosmű gépházánál is csak a kezelő személyzet jelentkezett szolgálatba. Ezúttal azonban, már rájuk sem volt szükség. A váltásnál szokásos „miden rendben” helyett az éjszakai szolgálatosok már csak azt jelenthették, hogy német parancsra megállították a turbinákat és a kazánokban hagyták a tüzet kialudni.

A robbantás

Azután kivezényelték őket és német tűzszerészek robbanóanyaggal megrakott ládákat helyeztek el a kémény körül, a turbinák tengelykapcsolóinál és a kondenzátorok alatt. Még egy hosszan elnyújtott, fájdalmas dudálásra maradt idő és gőz.

Azután a sebtében összeszedett munkaruhával, szerszámmal a kezükben, nehéz szívvel engedtek a német katonák egyre türelmetlenebb nógatásának.

Romba dőlt a „város szíve”

Nehéz szívvel, mert Kertész Gyula, Pfau Bálint, Vajda József, Kozma Lajos, Jenei István és még sokan mások nem egyszerűen munkahelynek tekintették a Villamosművet.

Valamennyien részesei voltak ennek, az ország egyik legmodernebb villamosművének a felépítésében, felszerelésében. Joggal voltak büszkék rá. Nem tudhatjuk mit érezhettek ezek az emberek, amikor a hatalmas robbanás porfelhőbe burkolta a környéket, amelyből csak a 39 m magas kémény magasodott ki, mintha tétovázna egy pillanatra, hogy aztán teljes hosszában elterüljön a Bányai úton a mai Popp Aurel utcáig.

A teherautón elrobogó németek után por, füst és törmelék hegyek maradtak. Használhatatlanná váltak a 3300 LE összteljesítményű turbinák, romba dőltek a kazánok és az alig 8 éve befejezett főépület. Megszűnt dobogni a „város szíve” amely a háború előtt 6800 háztartási és 280 ipari fogyasztó számára biztosította az áramot.

Szovjet vezetés

Ami ezután következett arról nem lehet elfogulatlanul írni. Emberfeletti megpróbáltatások vártak a villamosmű „ELECTRO” karszalagot viselő munkatársaira.

Október 25-én már a szovjet parancsnokság bélyegzőjével láttamozott kinevezést kapja Janiczky Pál, a közüzemek igazgatója.

A működés!

Ebben utasítja Goschi Mátyás városi főmérnök, hogy „hivatalát azonnal foglalja el, a víz és villanyüzem működését minden lehetőség elkövetése mellett haladéktalanul kezdje meg, a város központjának villany és vízzel való ellátásáról azonnal gondoskodjék kisegítő gépezetek és eszközök felhasználásával. A tett intézkedéséről jelentését haladéktalanul tegye meg.”

A legszükségesebbek

Október 30-án aláírt kinevezésben már hozzáteszi, hogy „a lehetőséghez képest” a város legfontosabb intézményeinek, a szovjet parancsnokságnak, a kórháznak, a vágóhídnak árammal való ellátása, a bombázások idején tönkrement elektromos hálózat miatt, csak a város különböző pontjain elhelyezett kisegítő telepekkel volt lehetséges.

Így aztán, amíg az alkalmazottak nagy része a tisztviselőkkel együtt a romok eltakarításán dolgozott, a gépészek, gépkezelők a kölcsönkért kisegítő telepek üzembe helyezését végezte.

Áramfejlesztők

Elsőnek Hajtajer Kossuth Lajos utcai gyárának udvarán indul áramfejlesztő, majd az Erzsébet Királyné utcán állítanak üzembe egy ócska gőzcséplőgépet, amelyre 6 lóerős dinamót szereltek. A zárda kertben levő mosóház mellett helyeztek üzembe egy szívógázmotorral meghajtott generátort.

Egyre több

November végére már a Batizi úti téglagyár udvarán is működött egy dízelmotoros áramfejlesztő, majd közvetlenül a villamosmű szomszédságában a Popper-féle ócskavas lerakat egyik fészerében egy úthenger motorjával működtettek áramfejlesztőt. Mindezek összteljesítménye alig érte el a 80 lóerőt.

Talált aggregátor

A visszavonuló német csapatok a gilvácsi állomáson felejtettek négy Ganz-Jendrassik dízel aggregátot, amelyeket a Nagybányai Ércbányászati Vállalattól szereltek le. Ezek közül hoztak el kettőt úgy, hogy a gőzfűrészi-állomásig taszították a vagont, mert ezen a vonalon még nem járt mozdony. Ott társzekérre rakták, ökröket szereztek és átszállították a megáradt Szamosra épített szükséghídon a telep udvarára.

Újraindítás

Alkalmasabb helység híján, az épen maradt igazgatósági épület pincéjébe kellett felállítani. Ott tekercselték újra a generátorokat és miután az egyik iroda helységben felszerelték a kapcsoló berendezéseket is, újraindították a „villamosművet” 1945. március 21-én.

A generátorok teljesítménye és állapota miatt a részben helyreállított hálózatra csak mintegy 1.500 háztartási fogyasztót lehetett rákapcsolni és igen sok áramkorlátozást kellett bevezetni. A város gondja nem oldódott meg.

Hosszú építő munka várt még a szakemberekre, de az áldozatos, önfeláldozó munka meghozta gyümölcsét: a Villamosmű működött!

Erdei Péter
Szatmárnémeti 2024 októberében.