Belföld

Megszorításokkal engedélyezett tüntetés

2017.09.06 - 12:51

Csak megszorításokkal engedélyezte a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal a Római Katolikus Gimnázium védelmében mára meghirdetett tüntetést — tudta meg az MTI Holló Lászlótól, a demonstrációt bejelentő Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatójától.

 

Holló László elmondta: 4–5 ezer résztvevőre számítanak a tiltakozáson, és ennyit is jelentettek be, a polgármesteri hivatal illetékes bizottsága azonban csak a járdán és a prefektusi hivatal előtti téren engedélyezte a gyülekezést, ahol töredéke fér el a bejelentett tömegnek. Hozzátette: közölték vele, hogy nem állítják le a forgalmat a prefektusi hivatal előtti úton. A szervezőknek a megszorítások miatt arról kell gondoskodniuk, hogy ne mindenki a térre próbáljon bejutni, hanem fegyelmezetten, távolabb, a járdán helyet foglalva vegyen részt a tüntetésen. Hozzátette: a saját rendfenntartóik segítségével megpróbálják majd betartatni a velük szemben támasztott követelményeket. „Katonanemzet vagyunk, és mert ez a tüntetés egy szent cél érdekében van, bízom benne, hogy mindenki megfelelőképpen fog viselkedni” — fogalmazott Holló László. A Státus alapítvány vezetője szerint a szervezők továbbra is azt várják, hogy minél többen vegyenek részt a tüntetésen. Hozzátette, rövid lesz a tiltakozás. Jakubinyi György érsek, a Római Katolikus Státus Alapítvány elnöke és a szülők képviselője fog beszédet mondani.

Kedden a Magyar Unitárius Egyház és a Székely Nemzeti Tanács is a tüntetésen való részvételre szólította fel híveit. Az unitárius egyház közleményében sajnálatosnak és megdöbbentőnek nevezte, hogy a tanintézménybe iratkozott gyermekeket és szüleiket, valamint az iskola tanári karát és fenntartóját egy héttel a tanévkezdés előtt is bizonytalanságban tartják az állam illetékes intézményei. Az SZNT nevében Izsák Balázs elnök kijelentette: az autonóm Székelyföld egyebek mellett azt is jelenti, hogy a nevelés és oktatás intézményi hátterét a székelyföldiek saját történelmi hagyományaik szerint építhetik fel és működtethetik. „Az oktatási rendszer önállósága pedig a hasonló, teljességgel elfogadhatatlan, a közösség egészére kiható merényleteket is kizárja” — állapította meg az SZNT elnöke. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábbi felhívása után Kelemen Hunor RMDSZ-elnök személyes felhívást is közzétett kedden. „Holnap megmutatjuk: mi az a közösség vagyunk, amely mindig kész kiállni, amely mindig kész mindent megtenni igazáért!” — fogalmazott felhívásában Kelemen Hunor.  A múlt héten bizonyossá vált, hogy az állami hatóságok a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium megszüntetését készítik elő. Erről Liviu Pop tanügyminiszter tájékoztatta Miguel Maury Buendía pápai nunciust. A Maros Megyei Tanfelügyelőség egy augusztus 2-án kimondott jogerős ítélet hivatalos közlésére vár ahhoz, hogy kinyilvánítsa a gimnázium feloszlatását. Szeptember 11-én kezdődik a 2017/2018-as tanév. A katolikus gimnázium több mint háromszáz diákjának és tanárainak még mindig rendezetlen a helyzetük. A Római Katolikus Státus Alapítvány elnöke, Jakubinyi György érsek szerdára, helyi idő szerint 18 órára hívott tüntetni Maros megye prefektusi hivatala elé „minden jóakaratú embert”.