Belföld

Megszavazta a képviselőház azt a tervezetet, amely lehetővé teszi a magyar nyelv használatát az egészségügyben

2017.04.11 - 14:17

Döntő házként elfogadta kedden a képviselőház az RMDSZ parlamenti csoportja által kezdeményezett törvénytervezetet, amelynek értelmében azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot vagy az 5000 főt, az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények kötelesek az illető kisebbség nyelvén beszélő szakszemélyzetet alkalmazni.

 

A tervezetet hallgatólagosan fogadta el a szenátus, kedvezően véleményezte az alsóház összevont munka-, illetve egészségügyi bizottsága, a plénumban pedig 263 támogató szavazatot kapott kedden.

 

"Ma tettünk egy előrelépést az anyanyelv-használat tekintetében. Így nemcsak azokon a településeken lesznek kötelesek magyar nyelven beszélő személyzetet alkalmazni, ahol a magyarok számaránya eléri a húsz százalékot, hanem azokon is, ahol van legalább 5000 magyar lakos. Így számos erdélyi nagyvárosban is, mint például Arad, Kolozsvár, Brassó, Temesvár, magyarul fordulhatnak orvoshoz az érintettek' — idézi az RMDSZ közleménye a szövetség képviselőházi frakcióvezetőjét, Korodi Attilát.

 

Az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője, az egészségügyi bizottság tagja, Vass Levente hangsúlyozta, a magyarok lakta vidékeken szükség van arra, hogy a magyar betegekhez magyarul szóljanak, igazgatótól orvosig, ápoló személyzettől asszisztensekig.

"Maros megyében mind a húsz százaléknak, mind pedig az 5000-es értéknek kiemelt jelentősége van, tekintettel arra, hogy a megye magyarok összetételében vegyes környezetnek minősül: egyaránt megtalálható a szórvány—és tömbvidék' — fogalmazott a közlemény szerint Vass Levente.

Az RMDSZ parlamenti csoportja az elmúlt parlamenti ciklusban iktatta a törvénytervezetet, azt követően, hogy egy olaszteleki lányt román nyelvtudása miatt megaláztak a kolozsvári gyermekkórházban.

AGERPRES/(RO — szerző: Karina OLTEANU, szerkesztő: Andreea ROTARU; HU — szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)