Már online sem tájékoztatja a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal a lakosságot arról, hogy hol tömik a gödröket a városban, március 22-én frissült utoljára az internetes térkép (bit.ly/2nwNBnr).
Amikor március 14-én elkezdtek kátyúzni a városban, erre az online térképre tette fel a városvezetés, hogy melyik utcákban kell az munkálatok miatt forgalomkorlátozásra, fennakadásokra számítani a közlekedésben, de eddig tartott a lelkesedés, két hete leállt az információk feltöltése a térképre.
Butka Gergely, a polgármester kommunikációért felelős tanácsadója lapunknak elmondta, azért nem frissül a térkép, mert nincs már akkora szükség a munkálatok ütemének ilyenfajta kiközlésére, mint amikor megkezdődött a gödörtömési kampány, és mindenki tűkön ülve várta, hogy az ő utcájában mikor tömik be a gödröket. Mondjuk ez igaz is, már ami a térkép lekérési adatait illeti, hiszen míg az első két napon nyolcezren néztek rá a térképre, ez az azt követő két hét alatt — míg még frissítették és hivatkoztak erre a városháza hivatalos közösségi oldalán —, már nem érte el a tizenháromezret sem.
A gödörtömési munka tempójára panasz nem lehet, húsz nap alatt több mint száz utcába jutottak el a Diferit és az ennek alvállalkozójaként dolgozó Alfarom aszfaltos kocsijai. És ha az elvégzett munka olyan minőségű lesz, mint annak gyorsasága, a szatmárnémeti autósoknak zokszavuk sem lehet évekig.