A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC elnöke, Rusz István is megszavazta a javaslatot, tavaly február 28-án, amely arra vonatkozik, hogy a Román Kupa 2017–2018-as idényében az Európa Kupában szereplő csapat 3 nem európai és 3 európai játékost nevezhessen a meccslapon.
A jegyzőkönyvből kiderül, hogy ezt a javaslatot a Sepsi-SIC, Târgoviște, Kolozsvár, Szatmár és Iași szavazta meg, míg Marosvásárhely, Galac, Arad és Brassó ellene szavazott.
A jegyzőkönyv másolatához tegnap jutottunk hozzá, miután a Román Kosárlabda-szövetség azt állította, hogy a a gyűlésen elhangzottak fényében döntött úgy, hogy elutasítja a Szatmárnémeti VSK óvását a kupadöntőre vonatkozóan. A szabályzatban elírás történt — olvasható a FRB indoklásában, amelyből továbbá az is kiderül, hogy szóbeszédre alapozva utasítja vissza az óvást.
„(…) a 2017.02.28-i gyűlés jegyzőkönyvébe, egy hibából adódóan, nem fűzték hozzá a további lehetőségeket a kisebb létszámú nem európai játékosok, és nagyobb létszámú európai játékosok használatára vonatkozó, azzal a megszorítással, hogy az idegenlégiósok száma ne haladja meg a 6 főt; (…) ezt a hibát a szövetségi büró 2017.03.06-i gyűlésén sem javították ki, de így vezették be a 2017–2018-as idény Nemzeti Bajnokság Versenyszabályzatába és a Román Kupa versenyszabályzatába is.”
Mint ismeretes, a Sepsi 4 európai és 2 nem európai játékost nevezett a két héttel ezelőtti, VSK elleni Román Kupa-döntőre. Ezért nyújtott be óvást a szatmári alakulat, amelyre a megszabott 48 óra helyett több mint egy hét után válaszolt a FRB.
Pesek Attila