Belföld

Mégsem szakad az USL, tovább menetel a szövetség

2013.10.08 - 12:09

Nem először kerül szóba az USL felbomlása, ezúttal Antonescu nyilatkozatai is a „végre” engedtek következtetni. Tegnap azonban Ponta — egyelőre — eloszlatta a kételyeket. Ma ismét összeül az USL.

 

A Szociálliberális Szövetség (USL) folytatja a munkáját, együtt — mondta tegnap Victor Ponta miniszterelnök. A napokban olyan hírek jelentek meg a sajtóban, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem támogatja Crin Antonescu államfőjelöltségét, ezért többen azt a következtetést vonták le, hogy az USL széteshet. Ponta cáfolja, hogy az USL a szétesés küszöbén áll. Elmondta, ő soha sem tett kritikus megjegyzéseket a sajtóban a szövetségről, sem pedig az USL embereiről, s ezután sem fog majd. Ponta szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökének és az USL társelnökének, Crin Antonescunak a nyilatkozatai nyomasztóak, aggodalomra adhatnak okot. Viszont ő egyáltalán nem aggódik, higgadt marad. Antonescu egyébként azt nyilatkozta, megeshet, hogy végül nem ő, hanem Ponta lesz az USL államfőjelöltje, mert a mostani miniszterelnöknek, a felmérések szerint, jobb a támogatottsága. A kormányfő elmondta, nem ő Antonescu kampányfőnöke, nem adhat neki tanácsokat, de ugyanúgy mellette áll, mint mások mellett a szövetségből. Hozzátette, eddigi mandátuma alatt soha nem hátrált meg, s ezután is igyekszik majd minél jobban ellátni miniszterelnöki feladatait. Tanácsokat viszont senkinek sem ad, mert Ponta szerint, az, aki tanácsokat osztogat másoknak, mindig rosszul jön ki az adott helyzetből, s őt hibáztatják majd. Tegnap az USL megtartotta soros ülését, amelyen természetesen a szövetség két társelnöke is részt vett. Antonescu elmondta, semmi különös nem történt a gyűlésen, csakis azokat a kérdéseket vitatták meg, amelyek az országot érintik. Antonescu nyilatkozata hasonló volt „társáéhoz”, csakúgy, mint Ponta ő is sejtetni engedte azt, hogy az USL nem esik szét, tovább menetel ebben a felállásban. A PNL elnöke szerint olyan a Szociálliberális Szövetségen belül a hangulat, mint a nagy szerelmekben, egy vita után mindig elölről kezdődik minden. Ma újra összeülnek az USL honatyái, hogy ezúttal a kormány decentralizációs tervezetét vitassák meg. A tervezet szerint nagyon sok hatáskör átkerülne a megyei és helyi önkormányzatokhoz.