A floridai Gainesville rendőrsége még szeptember 10-én posztolt a hivatalos Facebook-oldalukra egy fotót, amelyen három zsaru látható, akik épp bevetésre indulnak az Irma-hurrikán okozta károk elhárítására — írja a 24.hu.
Bizonyára nem sejtették, hogy Nordman, Hamill és Rengering tisztek megrengetik a közösségi oldalt. A kép alatt most épp 175 ezer like (!) és 125 ezer komment látható (több mint 190 ezer megosztással), de egyik megjegyzés sem kárbejelentéssel vagy a hivatalos rendőri feladatok ellátásával kapcsolatos. A floridai nők teljesen rákattantak a három zsarura. A kommentelők nagy része azt írja, mennyire szeretné, ha ez a három tiszt mentené meg, és rengetegen vetették fel, hogy a gainesville-i rendőrségnek muszáj lesz falinaptárt kiadnia a félmeztelen rendőrök képeivel – természetesen csakis jótékonysági okokból. A helyzet annyira eldurvult, hogy néhányan azt írták, hogy csak azért fogják tárcsázni a vészhelyzetek bejelentésére szolgáló 911-et, hogy a három zsaru valamelyikével beszélhessenek.
Nem volt mit tenni, a rendőrség frissítéseket írt a poszthoz. Szám szerint hatot.
„Megőrülünk a hozzászólásaitoktól. Néhány kommenttől elpirult a vezetőnk.”
„Nordman és Hamill tisztek feleségeinek nagyon tetszett, hogy nők milliói megőrülnek a férjeikért.”
„Megerősíthetjük, hogy Rengering rendőrtiszt EGYEDÜLÁLLÓ.”
A következő frissítésben jelzik, hogy Rengering rendőrtisztet egy a tanúvédelmi programhoz hasonlóan elrejtik, és ugyanitt felkérik a lakosságot, hogy tartózkodjanak a 911 felhívásától, legalábbis ha a rendőrtisztekkel való találkozás reményében tárcsáznának.
„Kérjük, ne hívják a 911-et, kérvényezve, hogy ez a csapat szálljon ki az önök címére az „esetük kivizsgálására”.
Lesz naptár (a bevételt pedig az Irma floridai kárainak helyrehozására fordítják majd).