„Van mire büszkének lennünk, munkánkat becsülettel elvégeztük és állunk a következő időszak kihívásai elé. Amelyek közül talán a legnagyobb: megőrizni az értékeket, amelyekért az elmúlt közel nyolc évben küzdöttünk” — fogalmazott Kereskényi Gábor polgármester, aki Maskulik Csaba városmenedzserrel és a városi tanács RMDSZ-frakciójának tagjaival közösen summázta röviden az elmúlt négy év eredményeit a szatmárnémeti RMDSZ választmánya előtt szerdán délután.
Ami láthatatlan: mindennapi küzdelem a gáncsoskodókkal
A csapatmunkával kapcsolatban hasonlóan fogalmazott Maskulik Csaba városmenedzser is, megköszönve a kétszer négyéves munkát mindazoknak, akik melléjük álltak — beleértve a parlamentereket és a megyei tanácsot is, hiszen Szatmárnémeti városa Szatmár megye része.
„Ami látszik, az kemény munka eredménye — ami láthatatlan: a mindennapos küzdelem a gáncsoskodókkal, kerékkötőkkel, nem kevésbé kemény munka. Ez a csapat tudja mit akar, mint ahogy eddig is tudta.” – summázta.
A „szürke eminenciások”, a tanácsosok
Ezt követően a városi tanács RMDSZ-frakciójának tagjai, azaz Barakonyi Gergő, Bertici István, (Dohi-Trepszker Lilla objektív okok miatt hiányzott), Gáti István, György Ildikó, Kiss József, Német Szabolcs, Ressler István, Szejke Ottilia és Szőcs Péter Levente, valamint a két „idegenlégiós”, azaz a Német Demokrata Fórum részéről érkezett Maurer Róbert és Steinbinder Ingrid számoltak be tanácsosi tevékenységükről — utóbbiak külön kihangsúlyozva: tisztelet volt számukra, hogy négy éven keresztül ennek a testületnek lehettek tagjai, hiszen a csapat úgy fogadta őket, mint családtagot.
A Széchenyi- és a Petőfi-szobor miatt is feljelentették
Gyűlészáróként Pataki Csaba, a megyei tanács és az RMDSZ megyei szervezetének elnöke gratulált mind Kereskényi polgármesternek, mind tanácsosi csapatának, hangsúlyozva:
„Amiben tudtunk, megyeként segítettünk, amiben tudtak, városként segítettek. Ez egy jó csapat, és hiszem azt, hogy nyerni is fog június 9-én.” – mondta. Mint emlékeztetett, idén a „farsang” hosszúra nyúlik, csak december 8-án, a parlamenti választások után fog véget érni — rövid visszapillantójában felidézte a 2020-as választások utáni helyzetet, amikor Szatmárban elindultak egy koalíciós úton, ám gyorsan észre kellett venniük, hogy a „fészekbe bekerült kakukkfióka”, azaz a szatmári Nemzeti Liberális Pártot vezető Adrian Cozma ki akarja dobni a magyar közösséget a fészekből, ezért partnerváltásra volt szükség. „Persze ettől még a kakukkok ott tettek és tesznek keresztbe, ahol csak lehet: nekik „köszönhetően” nincs föld alatti parkolónk, csúszott a harmadik híd építése, a reptér bővítési munkálatait is igyekezett bojkottáltatni. De feljelentették a város és a megye együttműködését a Széchenyi, és az alig pár hónapja felavatott Petőfi-szobor miatt is.
Ebben az egész éven át tartó kampányban és választásokon nem magyar – román mérkőzésre készülünk, hanem józanul, értelmesen gondolkodó emberek és kakukkok közöttire.” – hangsúlyozta.
Szabó Kinga Mária