Az idei vásár nem merül ki csak a díszek és a kivilágítás pompájában, ugyanis a szervezők úgy gondolták, hogy interaktívvá varázsolják az idei ünnepet: az ide látogatókat óriáskerék, Mikulás-műhely és gyermekfoglalkozások, sőt mitöbb, Mikulásvonat is várja. Azok pedig, akik megszomjaznának, esetleg megéheznének, nyugodtan végigsétálhatnak a helyi termelők standjai között, ahol biztos találnak fogukravalót.
A polgármesteri hivatal már november elején meghirdette a jelentkezést azokra az alkotóműhelyekre, amelyek révén a karácsonyi vásár keretében az iskolások és óvodások felejthetetlen oktatási és kulturális élmény részesei lehetnek. A foglalkozásokra november 21-ig lehetett jelentkezni, s mint kiderült, ezzel sok oktatási intézmény élt is.
December negyedikén nyitotta meg kapuit a Mikulás-műhely, amikor is több, mint 100 gyerek látogatott el viaszgyertyát készíteni, és kerámia karácsonyfadíszeket színezni. Az első napon a Szatmárnémeti Református Gimnázium kisdiákjai, a 13-as számú napköziből érkező gyerekek és az Avram Iancu Általános Iskola tanulói látogattak el a műhelybe.
A második napon a Hüvelyk Matyi bölcsőde apróságai, a Guliver tanoda óvodásai és a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai vettek részt a kézműves foglalkozásokon, ahol fára festettek, gyönyörű karácsonyi díszeket készítettek, és érdekes dolgokat tanultak a természetes bőr megmunkálásáról.
A harmadik alkalmon a Draga mea napközi gyermekei, valamint a Constantin Brâncoveanu és a Ion Creangă iskola kisdiákjai szorgoskodtak, akik egyedi karácsonyi díszeket készítettek, az alkotómunkához drágaköveket és féldrágaköveket használtak.
A Május 14 óvoda, a 7-es számú napközi és a Mihai Eminescu Főgimnázium "manói" a negyedik alkalomra érkeztek a műhelybe. Az izgalmas tevékenységeken a gyerekek megtanultak teafüvekből medált készíteni, teakapszulákat és csodálatos ünnepi asztaldíszeket kreáltak, amelyeket természetesen haza is vihettek.
Az ötödik mikulás-műhely napon a legkisebbek, a Harap Alb bölcsőde gyerkőcei a méhek nyomába eredtek, Tivadar Sorin méhésztől tanultak arról, mennyit dolgoznak a szorgalmas állatkák a méztermelésen.
A nagyobbak, a lázári Petőfi Sándor és a Constantin Brâncoveanu Általános Iskola diákjai, valamint az Alter Ego Multifunkcionális Központ kedvezményezett gyermekei karácsonyi díszeket készítettek, a Love Garden és az Eden Flower virágkötői vezették be őket a dekoráció készítés művészetébe.
A Mikulás műhelye egy hét elteltével sem csendesedett, hiszen folyamatosan boldog gyermekzsivajtól volt hangos. A 33-as számú és az erdődi napközi gyerkőcei egy interaktív foglalkozáson vettek részt, a szatmárnémeti Máltai Szeretetszolgálat önkénteseinek sikerült mindenki arcára mosolyt csalni.
Az ünnep közeledtét jelző meghitt hangulatot élték át a Mikulás-műhelyben az Avram Iancu Általános Iskola diákjai is, akiket a gyertyaöntés varázslatos birodalmába repített Claudia Rafan, a By Hands from Claudia tulajdonosa.
Az 1-es számú és a Május 14 napközi gyerkőceit és a Szokondi Általános Iskola előkészítőseit a levendula illata inspirálta a nyolcadik foglalkozáson az Adela Ulici által tartott kreatív műhelyfoglalkozáson.
Az avasfelsőfalui 1-es számú Általános Iskola diákjait is barátságos légkör és finom illat fogadta, ők Claudia Rafan, a By Hands from Claudia tulajdonosa vezetésével készítettek gyertyákat és karácsonyi díszeket. A Ioan Slavici Főgimnázium diákjai pedig Domilia Patrik bőrdíszműves mellett próbálhatták ki kézügyességüket.
A műhelybe továbbra is várják a szorgalmas "manókat", hogy együtt készüljenek az év legszebb ünnepére, a karácsonyra.
Hírszerkesztő