Nagykároly

Megnyílt Csomai Dávid első fotókiállítása

2016.12.04 - 18:00

Első önálló kiállításán van túl a gencsi születésű, ma a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen tanuló fiatalember, Csomai Dávid. A fiatal természetfotós képeiből nyílt vasárnap ugyanis tárlat a Károlyi-kastély alagsori kiállítótermében, a Vasile Vénig László Fotóklub tagjainak szervezésében.

Csomai Dávid, aki maga is alapítója volt a fotóklubnak, kissé megilletődötten vett részt a nyitórendezvényen, melyen bemutatásra kerültek rendkívül bőséges fotós tevékenységének gyöngyszemei.

Románia hegyeiben, illetve Skandináviában készült képeket láthat a közönség. Az alkotó, fiatal kora ellenére igen gazdag, tartalmas és látványos fotókkal lépett a nyilvánosság elé, melyek mind színvilágukban, mind mondanivalójukban magával ragadóak.

Bikfalvi Zsolt, a fotóklub vezetője dicsérő szavakkal méltatta a fiatal művészt, akiről azt mondta, hogy bár már nem vesz részt a fotóklub találkozókon, mégis úgy látja, hasznára váltak azok a tanácsok, észrevételek, melyeket a korábbi kiértékeléseken társai fogalmaztak meg.

A kiállítás nyitórendezvényén igencsak népes közönség gyűlt össze, akik Csomai Dávid képein kívül a Vitéz Júlia-Putovits Ábel alkotta duó színvonalas zenei produkcióját is élvezhették. A fiatal művész köszönetet mondott mindenkinek, aki megtisztelte jelenlétével az eseményt. A kiállítás két hétig lesz látogatható a kastély nyitvatartási rendjének megfelelően.