Nagykároly

Megnyílt a Színészek sétánya

2017.05.10 - 09:37

A korábbi évekhez hasonlóan idén újabb tematikával nyílt meg május 9-én a Károlyi-kastély parkjában található sétány.

A Nagykárolyi Kulturális és Sportigazgatóság munkatársai folytatják ugyanis azt a projektjüket, melynek célja, hogy a járókelők jobban megismerhessék az Európai Unió országainak neves személyeit. A 2013-ban indult kezdeményezés első évében ismert költők, majd híres futballisták, a következő évben kiváló zenészek, tavaly pedig neves festők kerültek bemutatásra. Ebben az évben a kastély parkjának főbejárata előtti sétálóutat a Színészek sétányának nevezik, mely által az Unió országainak jeles film-, illetve színházi színészeit ismerhetjük meg. A sétányon az előző évekhez hasonlóan az adott ország zászlaját, valamint kis táblákat helyeztek el, melyek tartalmazzák az adott ország színészének fotóját, a legjelentősebb filmszerepeiből egy-egy kockát, illetve egy QR-kódot, melynek segítségével bővebb információkat kaphatunk az adott színészről. Bogdan Georgescu igazgató elmondta, a magyar és román színjátszó csoportok vezetői, illetve az adott országok nagykövetségei által javasolt művészek képeinek összeállítását Fastus József készítette. A Színészek sétánya három hónapon keresztül lesz megtekinthető.