Elvileg két olyan meccset rendeznek kedden, ahol a házigazdák a favoritok. A Liverpool a milanói 2–0-s győzelem után bizakodva várhatja az Internazionale elleni retúrt, de a Bayern Münchennek sem kell majd gondot okozzon, hogy túljusson a Salzburgon, habár az ausztriai odavágón csak 1–1-re futotta. Az angol csapat egyébként a február 16-i milanói győzelem után három hazai bajnoki meccsét megnyerte 10–1-es gólkülönbséggel, bejutott az FA-kupa negyeddöntőjébe, majd a Chlesea elleni győzelemmel a Ligakupát is megnyerte. Tehát, az Internek van mitől tartania a mai mérkőzésen. A Bayern is jól tartja magát a Bundesligában, háromból két meccset megnyert, de legutóbb hazai pályán 1–1-et játszott a Frankfurt elleni rangadón – igaz, a három pontot Thomas Müller öngóljának köszönhetően vesztette el a bajor bajnok.
Mint ismeretes, a BL-ben visszavágóin nem számít az idegenben lőtt gólok előnye. Vagyis, ha összesítésben döntetlen lesz az eredmény, akkor hosszabbítások, majd – ha szükséges – 11-es párbaj következik.
BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ
Kedd, visszavágó
22.00: Liverpool FC – FC Internazionale Milano
Az első mérkőzésen: 2–0
22.00: FC Bayern München – FC Salzburg
Az első mérkőzésen: 1–1
A mérkőzéseket a Digi Sport, a Telekom Sport, a Look Sport, az M4 Sport és a magyar Sport 2 közvetítik.
Pesek Attila