Egészség

Meglepő dolgokat árulhat el a szemünk színe

2017.10.02 - 18:00

Jól ismerjük a mondást, miszerint a szem a lélek tükre, ám egy nemrégiben közzétett kutatás szerint a szemünk színe ennél többet is elárulhat rólunk, például azt, hogy milyen egészségi állapotban vagyunk — írja a hazipatika.com.

A kérdés régóta foglalkoztatja a szakembereket, és a Pittsburgh Egyetem munkatársai a szemünk színe alapján most már azt is meg tudják mondani, milyen magas a fájdalomküszöbünk, mekkora az esélye annak, hogy cukorbetegek leszünk, milyen gyors az észjárásunk, milyen ügyesen tudunk eldobni egy frízbit, vagy éppen, hogy mennyire bírjuk az italt.

A vizsgálatok során többek közt arra derült fény, hogy a kaukázusi, kék- vagy zöldszemű nők szülés során kisebb fájdalmat éltek át, mint a barna szeműek, emellett előbbiek kevésbé szorongtak szülésük után, ritkábban lettek depressziósak és kevesebb negatív gondolat gyötörte őket. A pontos okok egyelőre ismeretlenek, de minden bizonnyal a genetikában rejlik a magyarázat. Az emberi szem színe 12-13 génvariáció eredménye, és azok a gének, melyek miatt valakinek a szeme sötét, vagy éppen világos lesz, más dolgot is predesztinál az illetőben. Egyes gének például, melyek a szemet sötétté tevő melaninnal állnak kapcsolatban, érzékenyebbé teszik az embert az alkohol iránt is, így a barna szeműek már kevesebb italtól is lerészegedhetnek, mint a kék szeműek. Ugyanakkor a barna szeműeknek gyorsabb a reakcióideje és jobban tudnak célozni is. De a világos szeműeknek sem kell aggódniuk, hisz a lassabb reakcióidejük mellett ezek az emberek jobb stratégiai döntéseket képesek hozni, így aztán golfban és tájfutásban is lekörözik a sötétebb szemű társaikat. Az már kevésbé örömteli hír, hogy a kék szeműek állítólag hajlamosabbak a cukorbetegségre, illetve gyakrabban vannak hallásproblémáik is.

De ugyanígy a személyiségünkre is befolyással lehet a szemünk színe, a világosabb szeműek kevésbé nyílnak meg a pszichológus előtt, a kék szemű gyerekek pedig többnyire gátlásosabbak, mint a barna szeműek, és bizalmatlanabbak az új dolgokkal szemben. Egy másik vizsgálat arra mutatott rá, hogy a barna szemű férfiak általában dominánsabbak, mint a kék szeműek, aminek az is oka lehet, hogy a kék szem inkább kisfiús külsőt kölcsönöz nekik.