A magyar labdarúgó-válogatott szerdán abban a tudatban léphet pályára Németország vendégeként az Európa-bajnokságon, hogy ha meglepetést okozva legyőzi esélyesebb riválisát, akkor biztosan nyolcaddöntőbe jut. Ez viszont óriási bravúr lenne, hiszen a magyar siker esetén a németek kerülnek a negyedik helyre. Sőt, papíron ugyanakkor a második hely is elérhető, ehhez a magyar győzelmen túl a címvédő portugálok vereségére lenne szükség a Puskás Arénában, a világbajnok franciákkal szemben.
A németek döntetlennel mindenképpen nyolcaddöntősük, de győzelemmel csoportelsők is lehetnek, viszont vereséggel kiszolgáltatottá válna a helyzetük, mert ha közben a portugálok pontot szereznének a franciák ellen, akkor Joachim Löw együttese csoportutolsóként kiesne.
„A magyarok elleni mérkőzés nehezebb lehet, mert nem nyílnak ki annyira” – fogalmazott a németek Eb után távozó szakvezetője, aki nem aggódik, hogy csapata vereséggel rajtolt, mert szerinte ritkán ér a csúcsra olyan gárda, amelyik a csoportkörben villog.
Magyar szempontból az egyik legfőbb kérdés, hogy mennyit vett ki a nemzeti együttes tagjaiból a portugálok és franciák elleni mérkőzés, amelyen rengeteget futva fizikálisan nemhogy felvették a versenyt a jobb képességű ellenfelekkel szemben, még felül is múlták őket ezen a téren. A jó eredmény elérésére akkor lehet esélye a magyaroknak, ha fizikálisan a harmadik meccset is végig bírják a játékosok.
Felébrednek a spanyolok?
Ezt megelőzően, 19 órától Sevillában és Szentpéterváron lezárodnak az E-csoport küzdelmei is. Hasonlóan az F jelű szériához, itt is 4 pontja van az éllovasnak, és 1 pontot gyűjtött be a sereghajtó. A két jelzett csapat, vagyis Svédország és Lengyelország pedig éppen egymás ellen játszik majd az orosz metropoliszban. A svédek akár egy ponttal is beérhetik, míg a lengyeleknek kötelező a győzelem. Az eddigi teljesítmény alapján mindkét eredmény elképzelhető, hiszen a skandinávok kevésbé látványos teljesítménnyel jutottak el az első helyig, míg a lengyelek még nem mutatták meg foguk fehérjét ezen a tornán.
Sevillában a spanyolok hazai közönség előtt szerezhetik meg az idei Eb első győzelmét. Más eredmény számukra el sem képzelhető a szlovákok elleni meccsen, ugyanis csak a három pont jelent továbbjutást számukra. Ezzel szemben Szlovákiának elég az egy pont is, hogy bejussanak a legjobb tizenhat közé.
EURÓPA-BAJNOKSÁG, 3. FORDULÓ
E-csoport
19.00, Sevilla: Szlovákia – Spanyolország
19.00, Szentpétervár: Svédország – Lengyelország
1. Svédország 2 1 1 0 1–0 4
2. Szlovákia 2 1 0 1 2–2 3
3. Spanyolország 2 0 2 0 1–1 2
4. Lengyelország 2 0 1 1 2–3 1
F-csoport
22.00, Budapest: Portugália – Franciaország
22.00, München: Németország – Magyarország
1. Franciaország 2 1 1 0 2–1 4
2. Németország 2 1 0 1 4–3 3
3. Portugália 2 1 0 1 5–4 3
4. Magyarország 2 0 1 1 1–4 1
(MTI)