A labdarúgó megyei elitliga első négy helyét elfoglaló csapat egyike sem tudott győzni az elmúlt hétvégén, a bajnoki kilencedik fordulóban.
Igaz, az éllovas Óvári Someșul és a Luceafărul Decebal egymással mérkőzött vasárnap a szatmárnémeti Someșul Stadionban, és a gólnélküli első félidő után 1–1 állással ért véget a találkozó.
Az Avasújvárosi Talna kisebb meglepetésre hazai pályán kapott egy zakót a Szatmárnémeti Olimpia kadettcsapatától, míg a Vetési Viitorult meglepetésre Béltekről küldték haza “üres zsebbel”. Ezzel az óváriak megőrizték vezető pozíciójukat, az újvárosiak pedig elszalasztották a lehetőséget, hogy átvegyék az első helyet.
A Liga 4 A–csoportjában nem történt meglepetés, habár az avasfelsőfaluiak idegenben szereztek pontokat az apaiak elleni rangadón. Ezzel feljöttek a táblázat második helyére, a továbbra is veretlen Sárközújlaki SE mögé. Ebben a szériában a pálfalvaiaknak is megvan az első idénybeli győzelmük, vasárnap Bábcán tudtak nyerni.
A B–csoportban a Kismajtényi Crasna őrzi vezető pozícióját, de felzárkózott mögé a Kaplonyi Fortuna, miután a Tasnádszántón rendezett derbin kikaptak az érendrédiek. Ebben a szériában egyébként már nincs nyeretlen csapat, az elmúlt hétvégén ugyanis a Viitorul Lucăceni először tudott nyerni ebben a szezonban.
Liga 4 Elite, 9. forduló
Kálmándi Schwaben – Mikolai Turul 2–1
Bélteki Ştiinţa – Vetési Viitorul 2–1
Óvári Someşul – Luceafărul Decebal 1–1
Avasújvárosi Talna – Szatmárnémeti FC Olimpia II 0–3
Szamosdobi Voinţa – Erdődi Cetate 5–3
Pusztadaróci Recolta – Tasnádi Unirea 8–0
A Batizi Sportul szabadnapos volt.
1.
Óvári
8
6
2
0
31-7
20
2.
Avasújváros
9
6
1
2
33-16
19
3.
Decebal
9
5
2
2
15-9
17
4.
Vetés
8
4
3
1
15-9
15
5.
Pusztadaróc
8
4
1
3
22-15
13
6.
Olimpia II
7
4
1
2
14-8
13
7.
Mikola
9
4
1
4
17-14
13
8.
Szamosdob
8
4
1
3
19-19
13
9.
Kálmánd
7
3
1
3
13-19
10
10.
Béltek
9
3
1
5
9-21
10
11.
Erdőd
9
1
2
6
14-27
5
12.
Tasnád
8
1
2
5
8-23
5
13.
Batiz
7
0
2
5
5-18
2
Liga 4, A–csoport, 8. forduló
Vetési Arsenal – Aranyosmeggyesi Dacia 1–2
Sárközújlaki SE – Kökényesdi Ugocsa 5–1
Lázári Voinţa – Szamoskrassói Someşul 3–0
Szatmárudvari Someşul – Bórválaszúti Prietenia 1–0
Apai Victoria – Avasfelsőfalui Energia 3–6
Bábcai Voinţa – Pálfalvai Unirea 2–3
1.
Sárközújlak
8
6
2
0
33–9
20
2.
Avasfelsőfalu
8
6
1
1
27–9
19
3.
Aranyosmeggyes
7
5
1
1
33–10
16
4.
Apa
8
5
1
2
42–21
16
5.
Szatmárudvari
8
4
2
2
12–12
14
6.
Bábca
8
3
1
4
29–26
10
7.
Kökényesd
6
2
2
2
15–18
8
8.
Lázári
8
2
2
4
9–15
8
9.
Borválaszút
7
2
1
4
13–24
7
10.
Pálfalva
8
1
1
6
9–27
4
11.
Szamoskrassó
7
1
0
6
4–39
3
12.
Vetés
7
0
2
5
11–27
2
Liga 4, B–csoport, 9. forduló
Börvelyi Stăruinţa – Nagykárolyi Victoria 4–2
Szaniszlói Recolta – Kismajtényi Crasna 0–1
Viitorul Lucăceni – Mezőpetri Victoria 3–0
Tasnádszántói Vulturii – Érendrédi Real 2–1
Kaplonyi Fortuna – Domahidai Olimpia 2–0
Mezőfényi Fröhlich – Piskolti Unirea 1–0
Csanálosi Kneho – Csomaközi Schamagosch 1–1
1.
Kismajtény
9
6
3
0
31–10
21
2.
Kaplony
9
6
1
2
23–10
19
3.
Érendréd
9
6
0
3
22–9
18
4.
Tasnádszántó
9
5
1
3
19–11
16
5.
Börvely
8
5
1
2
20–19
16
6.
Victoria
9
4
1
4
18–20
13
7.
Csomaköz
8
3
2
3
15–15
11
8.
Szaniszló
9
3
2
4
9–13
11
9.
Mezőfény
9
3
2
4
12–19
11
10.
Piskolt
9
3
0
6
19–18
9
11.
Csanálos
9
2
3
4
6–18
9
12.
Mezőpetri
9
2
2
5
11–25
8
13.
Doamhida
9
1
4
4
14–20
7
14.
Lucăceni
9
1
2
6
13–25
5
Forrás: A Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület hivatalos hónlapja: frf-ajf.ro/satu-mare