Nagykároly

Megkezdődtek a nagykárolyi gázrobbanásban sérült tömbház felújítási munkálatai

(Fotó: archív)
2024.01.24 - 10:01
A nagykárolyi Avram Iancu utca 3-5. Lakóegyesület tagjai megegyeztek azzal a kivitelezővel, amely elvégzi a 2022. február 27-én berobbant tömbház felújítását. A kivitelező által tett 630.000 lejes ajánlatot elfogadták a lakástulajdonosok — megerősítik az épület szerkezetét, a külső falakat újjáépítik, valamint új tető is kerül az épületre.

„A kivitelezésre kerülő munkálatok során, megerősítik az épület szerkezetét, a külső falakat újjáépítik, valamint új tető is kerül az épületre”- nyilatkozta Papp Krisztina Henrietta, az ügyben érintett lakóegyesület elnöke. Ő képviseli azokat,, akik a robbanásban lakhatatlanná vált 16 lakás tulajdonosai.

„A Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal és a Helyi Tanács támogatásával, sikerült elkészíttetni az épület struktúráját vizsgáló műszaki szakvéleményt, illetve elkészült a felújításhoz szükséges műszaki terv is, valamint megkaptuk az építési engedélyt.

Az első részben mintegy három hónapig tart majd a kivitelezés, ami azonban nem tartalmazza sem a közművesítési munkálatokat, sem pedig a belső felújítást. Ezekre a későbbiekben kerítünk sort.

Nagyon hálásak vagyunk támogatóinknak, hiszen segítségükkel eddig sikerült összegyűjtenünk 360.000 lejt. Ennek az összegnek a jelentős része, az Elméleti Líceumból és az Ardealul cégtől érkezett. Az iskola által szervezett korábbi karácsonyi vásár teljes bevételét a mi egyesületünk kapta meg. Szeretném még kiemelni a különböző cégek képviselőit, valamint a magánszemélyeket, akik nagyon sokat tettek és segítettek annak érdekében, hogy ez a felújítás végre elkezdődhetett.

A továbbiakban sem állunk le, folyamatosan azon fogunk dolgozni, hogy a hiányzó pénzösszeget összegyűjtsük. Várjuk a felajánlásokat, a 230-as nyilatkozat alapján szabadon átruházható 3,5 százalékos éves adójárulékra vonatkozóan is.

Szeretném megragadni ugyanakkor a lehetőséget arra, hogy megköszönjem mindenkinek, aki valamilyen módon, ha bármily kis összeggel is, de hozzájárult és segített abban, hogy a felújítási munkálatokat elkezdhessük és közelebb kerüljünk célunkhoz”- mondta Papp Krisztina Henrietta.

Hírszerkesztő

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!