Vidék

Megkezdődtek a gyermektáborok

2015.07.30 - 14:51

Öt héten keresztül váltják egymást a plébániai csoportok Nagyszokondon, a gyermektáborok alkalmával.

 

Megérkezett az első csapat gyermek Nagyszokondra a Szent Ignác Lelkigyakorlatos Központba július 27-én, hétfőn, ahol péntekig játékkal, énekkel, imával, nevetéssel töltik meg a házat és környékét. A központ felújítását nemrég fejezték be, modern sportpályát hoztak létre, az épületeket belülről renoválták, berendezéseket, nyílászárókat cseréltek, így még több igényre válaszoló, a kényelmet kiszolgáló táborhely várta a gyermekeket. A közel negyven táborlakó már hétfőn, az ismerkedést követően megkezdte a Szokondra jellemző, több mint húsz éve vissza-visszatérő „őrangyalos játékot" és megtanulta a táborhimnuszt. De megkezdődtek azok a beszélgetések is — az imáról, a szentmiséről, az ünnepekről —, amelyek a hét végéig fejlődnek. A kirándulás, számháború, méta, foci, tollaslabda és asztalitenisz, a kvíz- és személyiségfejlesztő játékok, a kézműves foglalkozások, a mindig nagy sikernek örvendő akadályverseny és a tábortűz éppúgy része idén is a programnak, mint az imák és a szentmise. A nagyszokondi gyermektáborok mindezektől lesznek teljesek ez alkalommal, de még valami mástól is. Van ugyanis valami Szokondon, ami már több mint húsz éve nyomot hagy a táborozók lelkületén, személyiségén. Idők múltán is szeretettel, néha talán nosztalgiával gondolnak vissza az ott eltöltött időre, a társaságra. De — azt mondják —, ezt a pluszt nem lehet megnevezni, szavakba ölteni. A helynek, Isten közelségének, a jókedvnek, a baráti-, szerető közösségnek azonban biztosan része van a hamisítatlan élmény létrehozásában. A táborokat, melyek során idén közel 500 gyermek tölt egy-egy hetet a Szent Ignác Lelkigyakorlatos Központban a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 600 ezer forinttal támogatta a Püspökség Communio Alapítványán keresztül.