Külföld

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Portóban

2021.05.07 - 20:13

Az első napon az uniós tagországok vezetői tanácskozást kezdtek az európai szociálpolitikai menetrend meghatározásának céljával.
Az uniós szociálpolitikai irányvonalakat a következő évtizedre meghatározó menetrend meghatározása mellett a tagállamok vezetői várhatóan megerősítik elkötelezettségüket a szociális jogok európai pillérének végrehajtása mellett.
Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megnyitó beszédében kiemelte, hogy a járványnak és az abból eredő bizonytalanságnak még koránt sincs vége a világban. Mint mondta, az egyedülálló európai szociális piacgazdasági modell az, ami legfőképpen biztonságot tud nyújtani a legrászorulóbbak számára a válság alatt, mivel a tisztességes versenyen, az innováción és a fenntartható növekedésen alapul.
Felhívta azonban a figyelmet, hogy a világ folyamatosan átalakul, a társadalom elöregedik, egyre fokozottabb a globális felmelegedés. Utalt arra is, hogy a koronavírus-járvány megrengette a világgazdaságot, tömegek megélhetését lehetetlenítette el. Arra is kitért, hogy a járvány rávilágított az európai gazdaság ellentmondásira is, főként a munkavállalók jogai és szociális biztonsága között egyenlőtlenségekre.  Kiemelte, hogy az évtized végéig változásokat kell elérni, például az európai felnőtt lakosság legalább 78 százalékának foglalkoztatottságát, rendszeres képzését a zöld és digitális átalakulás keretében. Az unió célja továbbá, hogy 15 millió európait, köztük 5 millió gyermeket kiemeljen a szegénységből, illetve teljesen felszámolja a nemek közötti jövedelemkülönbségeket.
A bizottság elnöke felszólította az uniós tagállamokat, hogy a hónap végéig ratifikálják a saját forrásokról szóló határozatot, hogy a 750 milliárd eurót felölelő uniós helyreállítási program a lehető leghamarabb működésbe léphessen.
A csúcstalálkozó szombati napján az uniós vezetők a koronavírus-járvánnyal összefüggő szociális kérdésekről vitáznak. Elsősorban arról tanácskoznak, hogy miként ösztönözhető a gazdasági helyreállítás, majd miként válthatók fel a munkahelyek védelmében tett erőfeszítések a munkahelyteremtés és a munkahelyek minőségének javítását célzó intézkedésekkel. Megvitatják azt is, hogyan támogathatók azok a fiatalok, akiket hátrányosan érintett a válság, megzavarva munkaerőpiaci részvételüket, valamint oktatási és képzési terveik megvalósítását.
 MTI, Fotó: uk.sports.yahoo.com

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Brüsszelben van Marcel Ciolacu

Pénzért és tisztségért kilincsel a belgiumi fővárosban a miniszterelnök.
Külföld

Manipulatív trükkjei miatt panaszt tettek a Temu ellen

A BEUC fogyasztóvédelmi szervezet azzal vádolja a kínai webáruház-óriást, hogy nem védi a vásárlókat és „olyan manipulatív gyakorlatot alkalmaz, amely az uniós jogszabályok szerint illegális.”
Külföld

Az EU megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával

Az EU zöld utat ad a csatlakozási tárgyalásoknak Ukrajnával és Moldovával, miután a vártakkal ellentétben Orbán Viktor mindössze csak egyszer vétózott. A blokk Grúziának is megadta a tagjelölt státuszt, amelyet korábban megtagadtak tőle.