Május 10-én, pénteken éjféltől hivatalosan is megkezdődött az EP- és a helyhatósági választások hivatalos kampánya — Szatmárnémetiben az RMDSZ-csapat „korán kelt” és pár perccel 9 óra után, a politikai alakulatok közül elsőként, közösen kiragasztották az első választási plakátot a Láncos-templom melletti hirdetőtáblára.
„A mai napon elkezdődött a hivatalos választási kampány, és ugyanúgy ahogy négy, illetve nyolc évvel ezelőtt, azzal kezdtük, hogy Pataki Csaba kollégámmal, a megyei tanács elnökjelöltjével kiragasztottuk az első plakátokat a hivatalos plakáthelyekre. Ez egy jelképes mozzanat is, hiszen mi együtt Pataki Csabával a pozitív kampányban, az építkezésben hiszünk. Abban hiszünk, hogy itt Szatmáron közösséget kell építenünk, jövőt kell építenünk. S azt tudom ígérni minden szatmárinak, hogy a mi kampányunk egy pozitív kampány lesz. Egy eredményekre alapuló, az eredményeinket, a város és a térség fejlesztési stratégiánkat bemutató kampány lesz. Nem foglalkozunk az ellenfeleink besározásával, mi a saját eredményeinkkel, vízióinkkal kell foglalkozzunk, s egyetlen partnerünk van: a szatmári polgár, a szatmári ember, akikkel, bízunk benne, hogy tovább fogjuk építeni térségünket és városunkat is 2024. június 9. után is.” — fogalmazott a Kereskényi Gábor polgármester, aki a tulipán égisze alatt harmadik alkalommal száll harcba a tisztségért.
Plakátragasztás közben egy arra járó diákcsapat — némi pusmogás és egymás bátorítása után — lépett a polgármesterhez, természetesen azonnal szelfit is készítettek vele s rövid beszélgetésbe elegyedve pár kérdést is feltettek neki.
Pataki Csaba, a megyei tanácselnöke s egyben tanácselnök-jelölt hangsúlyozta: ahogy eddig, az RMDSZ a mostani választási kampányban is tartja magát ahhoz: „nem másokkal foglalkozunk — mások foglalkoznak velünk. Ez az ő dolguk. Mi azt az elvet valljuk: ha jó Szatmárnémetiben, jó egész Szatmár megyében, illetve fordítva is. Együtt dolgozunk, hogy egy magasabb színvonalon éljen mindenki. Nem másokkal foglalkozunk, hanem minden ember,, minden szatmári jogos igényével. Nekünk össze kell hangolni a hivatalbeli munkát is a kampánnyal. ” – mondta.
Szabó Kinga Mária