Külföld

Megkezdődött a francia elnökválasztás

2017.04.23 - 15:00

Este 8-ig lehet szavazni; a második forduló két hét múlva lesz. Minden jelölt a politika megújítását ígéri.

A terrorfenyegetettség miatti fokozott biztonsági intézkedések mellett megkezdődött Franciaországban a kétfordulós elnökválasztás első fordulója, amelynek során közel 47 millió választópolgár járulhat az urnákhoz, hogy a 11 jelölt közül kiválassza azt a kettőt, akik két héttel később megmérkőzhetnek az államfői székért. Miután a tengerentúli francia területek mintegy egymillió választópolgára már szombaton leadhatta szavazatát, vasárnap reggel 8 órakor az anyaországban is kinyitottak a szavazóhelyiségek. Az urnákat a kisebb szavazókörökben este 6, illetve 7 órakor zárják le, a nagyvárosokban este 8 óráig lehet szavazni. A Charlie Hebdo szatirikus hetilap ellen 2015 januárban elkövetett merénylet óta a köztereken járőröző 7 ezer katona mellett több mint 50 ezer járőröző rendőr is biztosítja a 66 546 ezer választóhelyiséget, s a főbb elnökjelöltek is kiemelt rendőri biztosítást kaptak. A hatóságok egyik elsődleges célja, hogy a csütörtöki terrortámadást követően a választókörzetek előtt ne alakuljanak ki sorok, amelyek célpontokként szolgálhatnának merényletekhez. Az ötödik köztársaság történetében most először a hivatalban lévő elnök, a szocialista Francois Hollande nem jelölteti magát újra. A szoros eredményt jelző felmérések szerint négy jelöltnek is esélye van arra, hogy bejusson a május 7-i második fordulóba. Valamennyi jelölt a politikai rendszer megújítását ígéri, a törésvonalak az Európához fűződő viszonyban mutatkoztak meg. Ennek a törésvonalnak a két ellentétesen kiemelkedő pólusa lett a magát a bal- és jobboldal fölé helyező szuverenista, bevándorlásellenes, rendpárti és Európa-ellenes 48 éves Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke és az Európa-barát, függetlenként induló 39 éves Emmanuel Macron, a szocialista kormányzat volt gazdasági minisztere. A rendőrök ellen elkövetett csütörtöki merényletet követően készült utolsó felmérések szerint a korábbi erőviszonyok alapvetően nem változtak: Macront a választók 23-24,5 százaléka támogatja, míg Le Pen a voksok 22-23 százalékára számíthat. Amennyiben ők ketten jutnak be a május 7-i második fordulóba, akkor a felmérések szerint a centrista jelölt lehet Franciaország következő elnöke; 65 százalékkal győzheti le a radikális jobboldali jelöltet. Az utóbbi két hét közvélemény-kutatásai szerint azonban nem garantált egyikük helye sem a második fordulóban. A botránya miatt a harmadik helyre csúszott, szintén Európa-párti, 63 éves Francois Fillon visszaszerzett valamennyit megtépázott népszerűségéből, s jelenleg a voksok 19-21 százalékára számíthat. De nem lehet leírni a radikális baloldal jelöltjét, az európai szerződések felmondását és a NATO-ból tvaló kilépést ígérő 65 éves Jean-Luc Mélenchont sem, akinek 18-19 százalékot prognosztizálnak a közvélemény-kutatók.