Nagy a nyüzsgés a szatmárnémeti Kossuth-kertben, ugyanis szombat délelőtt megkezdődött a Családi hétvége és Gyereknap.
Még „az égiek” is a szervezőkkel tartanak, hiszen ragyogó napsütésben rendezhetik meg programjaikat. Reggel a nemzeti imánk eléneklésével kezdődött a kétnapos rendezvénysorozat. Ezt követően Szatmár megyei iskolák vetélkedtek, közben a színpadon szakemberek irányították a reggeli tornát.
A parkban a kereskedők hamar felállították sátraikat, készült a kürtős kalács, a gulyás, töltött káposzta és a sülthús. A szervezők gondoskodtak arról, hogy a gyerekek is találjanak nekik tetsző programot, a kézműves sarokban ugyanis arcfestés zajlott, illetve gipszből készült díszeket festhettek.
Az Aranykard Lovagrend lovagjai középkori és Mátyás király korabeli lovagi bajvívásokat és harci bemutatókat tartottak.
A Szatmári Friss Újság standjánál elhaladó felnőttek ingyen kaphatták meg a napilap legfrissebb számát, egy golyóstollat, vagy egy napvédőt az autókba, a kicsiket pedig lufival ajándékozták meg a lap munkatársai. Az SZFÚ egyébként vasárnap is várja majd a lap olvasóit a Kossuth-kertben.
Az ünnepség szombat esti fellépője Soltész Rezső, az United együttes és a Bertics fivérek, vasárnap pedig a gyereknapi programokkal folytatódik a Kossuth-kerti rendezvénysorozat.
KATTINTSON IDE, ÉS NÉZZE MEG A CSALÁDI HÉTVÉGE ÉS A GYEREKNAP PROGRAMJÁT!