Augusztus 14-én, szerdán délután a Vécsey-ház udvarán Kovács András Ferencre emlékeztek a szatmáriak. A Szamos Diákirodalmi Kör, a LiterArt Magyartanárok Egyesülete és a Harag György Társulat „Jó leszel, erős, békés és szabad” címmel állított össze egy rendkívül hnagulatos műsort, melynek keretében felléptek a társulat művészei, a Szamos Diákirodalmi Kör, illetve a Kovács Éva Poór Lili-díjas színművésznő által vezetett Szép Beszéd Stúdió növendékei.
A versműsor azért is volt nagyon fontos, mert a Partiumi Magyar Napok egyik fontos feladatának tartja, hogy egy-egy kulturális program megszervezésével felhívja a figyelmet olyan személyekre, akik életútjuk során kiemelkedő eredményeket értek, vagy érnek el – ilyen volt Kovács András Ferenc is.
Kovács András Ferenc a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban tanult, sok időt töltött az Északi Színház falai között, költészete és szerkesztői munkája olyan szintre emelkedett, hogy Kossuth-díjjal jutalmazták. Szatmár megyében még sokan élnek, akik személyesen ismerték, őrzik a közös emlékeket, mások versei és más írásai miatt kedvelik. Nem élte meg a 65. évét, költői hagyatéka viszont mindenki számára elérhető. A hangulatos műsorral is arra kívánták ösztönözni a fiatalok és a színművészek a szatmáriakat, hogy olvassák verseit.
A versek után egy kivételes nyári hangversennyel folytatódott a 23. Partiumi Magyar Napok első napja: a Dinu Lipatti Állami Filharmónia művészei „Bachtól a Balkánig" címmel Bach, Mozart vagy Beethoven műveit egyedi módon interpretálták, olyan elemekkel, mint a dzsessz vagy a balkáni harmóniák, különleges hangszerek ritmusain keresztül. Az izgalmas és üdítő élményt nyújtó zenei kísérlet során a klasszikus zene strukturált eleganciáját ötvözték a Balkán élénk és változatos hangzásaival.
A különleges koncertet követően aztán filmvetítéssel zárult az első este: ugyancsak a Szépművészeti Múzem udvarán a „Hadik" című magyar történelmi, romantikus kalandfilmet vetítették le a szervezők.
Hírszerkesztő