Szatmárnémeti

Megkárosították a városkasszát

2013.09.04 - 09:43

Hűtlen vagyonkezelést feltételez a szatmári Számvevőszék: vizsgálódásuk során úgy találták, hogy 2012 eleje óta mostanáig, hanyagság miatt, 2,3 millió lejtől esett el a város. A legnagyobb mulasztások a strandi és ipari parki szerződések körül történtek.

Az elmúlt másfél éves időszakban tapasztalt szabálytalanságokat összegző számvevőszéki jelentésben tizenkét pontban sorolják azokat az észrevételeiket a biztosok, amelyek szerint jogos bevételeket nem hajtott be a szatmárnémeti polgármesteri hivatal, megkárosítva ezzel a városkasszát. Többek között két és fél ezer hektárnyi, városi magántulajdonban lévő erdő után, ami a Romsilva kezelésére lett bízva, nem volt megállapítva a telekadó, amivel közel 327 ezer lejes bevételtől esett el a városkassza. Nem hajtotta be több, köztulajdonban lévő szatmárnémeti iskola által használt épület bérleti adóját, ami által közel 180 ezer lejjel lett megrövidítve a város költségvetése.

Rendellenességek az ipari parkban

A számvevőszéki biztosok szabálytalanságot találtak ugyanakkor három ipari parki telek eladása körül is, észrevételeik szerint ezeket valódi piaci értéküknél kevesebb pénzért adták el. A Casco Group Kft., a Zollner Electronic Kft. és a Lubexpert Romania Kft. volt az a három cég, amelyik olcsóbban vehette meg az épületei alatt lévő ipari parki telkeket, a polgármesteri hivatal 323 ezer lejnél is többet veszített ezeken a tranzakciókon. A számvevőszéki biztosok észrevételei szerint a három földterületet 2010-ben egy 2000-es becslés alapján adta el áron alul a városvezetés, miközben az eladást megelőző időszakban is kötelessége lett volna értékbecslésnek alávetni a telkeket. A becslés és az eladás között eltelt időszakban mintegy huszonöt százalékkal nőtt a szóban forgó telkek értéke, a 2000-es négyzetméterenkénti 11,39 lej helyett négyzetméterenként már 15,1 lejt érve 2010-ben. Ez az eltérés okozza a 323 ezer lejes bevételkiesést, mutat rá a számvevőszéki jelentés. Szintén az ipari parkban egyes haszonbérbe adott telkek esetében megállapította ugyan a bérleti díjat a hivatal, de a pénzt már nem hajtotta be a bérlőkön, és nem fizettette ki velük a késedelmi kamatot sem. Az idén megejtett számvevőszéki vizsgálat idején a bérleti díjakat hirtelen rendezték az érintettek, ám az okozott kár még így is jelentős, hiszen késedelmi kamatok címén is több mint 640 ezer lejnyi bevételtől esett el a városkassza.

Pénzügyi zűrzavar a strandon

A Strand Termal Nord-Vest nevet viselő, Szamos-parti üdülőövezet és a polgármesteri hivatal viszonyában több szabálytalanságot is felfedezni véltek a Számvevőszék részéről vizsgálódók, be nem hajtott pénzek terén itt majdnem kilencvenezer lejes hiányt fedeztek fel. A polgármesteri hivatal és a strand felújítását és üzemeltetését vállaló Beny Alex Kft. közötti egyezség értelmében ez utóbbinak az üzemeltetésből származó bruttó bevétel egy százalékát a városkasszába kellett volna befizetnie, ez azonban nem történt meg tavaly. A strand 2012-es, féléves nyitva tartása alatt a bruttó 691 ezer lej bevételből 6915 lejt kellett volna a városkasszába fizetnie az üzemeltetőnek. Az elmúlt másfél évre érvényes telekadót is elmulasztotta behajtani a városvezetés, amire ráadásul bizonyos mértékű késedelmi kamatot is rá kellett volna számolnia, így további nyolcvanegy és fél ezer lejjel jutott kevesebb a közkasszába. A számvevőszéki biztosok álláspontja szerint a strandon lévő ingatlanok után is be kellett volna hajtania az épületadót a polgármesteri hivatal illetékeseinek, ami a késedelmi kamatokkal együtt a vizsgálat elvégzése idején elérte a negyvenezer lejt. A biztosok azt is észrevették, hogy az üzemeltető engedély nélkül is építkezett a strand területén, ami miatt ezer lejre büntették, és amit azóta sem hajtottak be rajta.

Princz Csaba