Vidék

Megkapják a pénzüket az ingázók

2015.08.14 - 19:30

Egy, az elmúlt hónapban hatályba lépett kormányhatározat értelmében kötelezővé válik az ingázó tanárok utazási költségeinek fedezése — ezzel egységesítené a kormány a költségtérítés kérdését.

A Hivatalos Közlönyben is megjelent kormányhatározat alkalmazási útmutatókat tartalmaz a pedagógusok és a didaktikai kisegítő személyzet ingázási költségeinek elszámolásáról. A jogszabály szerint a helyi önkormányzatoknak kötelességük belefoglalni a költségvetésbe a helyi oktatási intézményekben dolgozó jogosultak ingázási költségeinek megtérítését szolgáló összegeket, erre a pénzt pedig a helyi bevételekből és az áfából visszaosztott központi összegekből kell biztosítani. Azoknak a tanítóknak, tanároknak és kisegítő személyzetnek az ingázási költségeit térítik meg, akik nem rendelkeznek lakással a településen, ahol az állásuk van.

Ingázni lehet a tömegközlekedési eszközökkel, így a menetrend szerinti autóbuszokkal és vonattal vagy saját gépkocsival is, de ingyenesen lehet szállítani az oktatókat a tanintézetek vagy az önkormányzatok szállítóeszközeivel is, amennyiben ez nem befolyásolja a diákok szállítását. A pedagógusoknak havonta be kell nyújtaniuk elszámolásra az igazoló dokumentumokat, a költségtérítést pedig a tanintézetek vezetőtanácsai kell elemezzék, jóváhagyják, az iskolaigazgató ezután közli a szükséges összegeket a polgármesterrel.

A Szatmár megyei települések elöljáróinak zöme szerint, az új kormányhatározat nem hoz újdonságot: a rendelkezésre álló kerettől függően, ha kis csúszásokkal is, de eddig is igyekezték kifizetni az ingázó tanügyi káderek költségeit, sok községben évek óta gond nélkül működik a költségtérítés.

Szabó Elek, Egri község polgármestere a Friss Újság érdeklődésére elmondta, tavaly is kifizették az ingázó tanárok utazási költségeit. Évente 15–20 tanügyi káder ingázik, számukra a következő, 2015/2016-os tanévben is igyekeznek visszatéríteni az ingázási költségeket. „Az ősz óta ígéret van egy új iskolabuszra. Ha ez megérkezne, az nagyban segítené a diákok és a tanárok ingázását egyaránt, a gyerekek és az oktatók utaztatása is meg lenne oldva” — magyarázta a polgármester, hozzátéve, ha nem kapják meg az iskolabuszt, akkor is biztosítani fogják a tanügyi káderek utazási költségeinek megtérítését.

Hasonlóan vélekedett Domokos Sándor, Kolcs község polgármestere is, elmondva, ha olykor adódtak is csúszások a kifizetések során, mindig megtérítették az ingázást. „Sokkal jobban örülnék annak, ha a pedagógusoknak nem kellene ingázni, hanem a községben laknának, hiszen akkor, a közösség aktív tagjaiként, a gyerekek számára is több helyi, iskolán kívüli tevékenységet tudnának szervezni. Megértem viszont, ha inkább ingáznak a városból, hiszen közel van” — mondta Domokos Sándor. Kolcs község polgármestere szerint a július közepén hatályba lépett kormányhatározat sokat nem változtat az eddigi helyzeten: igyekeznek a helyi oktatási intézményekben dolgozó jogosultak ingázási költségeit rendben megtéríteni.

Túrterebes községben a jövő heti tanácsülésen már elkülönítenek egy bizonyos összeget a tanárok ingázási pénzére. Az ide ingázó oktatók a január-június közötti időszakra még nem kapták meg a támogatást, de az augusztusi fizetésükkel egyetemben az ingázási költségek is ki lesznek egyenlítve — nyilatkozta Gyákon György polgármester. „Az elmúlt tanévben 11–12 tanügyi káder ingázott, ők nemsokára megkapják az elmaradt támogatást. A szeptemberben kezdődő új tanévben is igyekszünk megtéríteni az ingázási pénzt, hiszen ami jár, az jár” — összegezte a polgármester.

Bumbuluţ Krisztina