A Magyar néprajzi lexikonban olvasható: a lármafa magaslatokon elhelyezett, az ellenség közeledését, a közvetlen veszélyt fény- és füstjelekkel jelző hírközlő eszköz. Földbe ásott 8–9 méter hosszú rúd, amelynek felső részére szurkos szalmacsóvákat kötnek. A szalmakötél vége, amellyel az egészet körültekerik, leér egészen a földig, és a mellé rendelt őrszem azt gyújtja meg, amikor az ellenséget észleli. Látótávolságra helyezik el a következő lármafát, amit őrzője azonnal meggyújt, ha a szomszédos lármafát füstölni látja; így a lármafák egész láncolata rövid idő alatt jelzi a veszélyt. Éjszaka a lármafa fénye, tüze adott jelt a katonaság mozgósítására és a lakosság menekülésére. 

Zagyva Miklós doktor úr a 17. kötetével – ami most, a napokban jelent meg – meggyújtotta  a saját lármafáját és a civilizáció sötét arcára, a civilizációs betegségekre figyelmezteti az olvasóit. Levegő- és talajszennyezésről, pszichés szennyezésről, elsivatagosodásról, globális felmelegedésről, átgyúrt agyainkról, az áldott és átkozott pénzről, patikaszerekről, lyukas ózonpajzsról, zajszennyezésről, szemétözönről, ellenőrizetlen táplálékokról ír és természetesen az ezek kapcsán szerzett civilizációs betegségekről: allergiáról, daganatokról, agymosásról, szociális és társadalmi szorongásról, depresszióról, adrenalinfüggőségről, anorexiáról, alvászavarról, bulémiáról, cukor- és koszorúérbetegségről, időskori demenciáról, agyvérzésről és még nagyon sok mindenről. 

Ez a skála annyira széles és lehangoló, hogy a 242 oldalas kötet végén a szerző úgy érezte, kötelessége elnézést kérni a rossz percekért az olvasótól, de úgy gondolja, hogy minderről nem ő és nem mi tehetünk, hanem az a helytelen technikai civilizációs, pénzközpontú irány, vonulat, amelynek hatására  az emberi egészség folyamatosan pusztul és egyszer majd elpusztul. Szerinte az orvostudomány hatalmasat fejlődött, de csak azzal foglalkozik, hogy nem kis pénzért toldozza-foldozza a már elromlott dolgokat. 

Jó órája ülünk a Szamos áruház kávézójában, ennyi idő alatt sok mindenről szó esik, átlapozzuk a kötetet, amelynek már a fedele is sokat elárul a tartalmáról. A borítón Ádám és Éva, Dürer metszete látható, két szép, arányos testalkatú meztelen ember a természetes, gazdag környezetben. A Paradicsom fogalma ugyanis nem feltétlenül csak azt jelenti, hogy nem kell küszködni, dolgozni, túlélni, hiszen amit kívánunk karnyújtással elérhető, hanem sokkal inkább arról, hogy ember és természet valamikor a távoli múltban békében, harmóniába élt egymás mellett. 

Zagyva Miklós doktor úr szerint ez az idilli egyensúly bomlott fel, tévedt el a technikai civilizációnak is köszönhetően az évszázadok során, ami sok jót hozott az emberiség számára, de ahogy a hátsó borító fotomontázsa is illusztrálja, még több rosszat. Érdekes figyelmesen végignézni a képeket, ahol a szép, fiatal emberpáron kívül találunk felfúvódott testű, túlsúlyos gyermeket, tetőtől talpig tetovált nőt, megfeszült izomkötegekké torzított emberi testet, betegesen duzzadtra feltöltött ajkakat, európai zenei vetélkedőt nyert szakállas hölgyet és még nagyon sok olyan „szépet és jót”, amit a XXI. századi civilizációnk a többség nem kis megdöbbenésére produkált.
A természet, a növényzet, az állatok köszönik szépen, jól vannak, de mi emberek nagyon elrontottunk valamit, és a tehetetlenségi erő folytán tovább pusztítjuk a maradékokat. A könyv illusztrációit ezúttal is a jó rajzkészségű és jó humorú szerző készítette, válogatta, az utolsó fotón ő látható a kutyájával, azzal az okos, kedves, ragaszkodó és szeretetet igénylő tacskóval, amely sokkal jobban meg tudja válogatni, hogy mit eszik és kivel barátkozik, mint az emberek.
Tanulságos és megszívlelendő a kötet utolsó mondata: „A közelgő veszély miatt gyújtottam meg és lángol a lármafám, de gyenge a fénye és nem látszik messzire, millió lármafa fénye együtt talán világosságot keltene.

Muhi Sándor

A kötet a Baraprest könyvüzletben kapható