Szatmárnémeti

Megjelent a Szatmári — s ezúttal zöld — Kalendárium

2020.12.21 - 07:15

Három évvel ezelőtt indította útjára Elek György publicista Szatmári Kalendárium sorozatát, a megszokott kiadványok sorából jó értelemben kilógó, ugyanakkor hiányt pótló, a bulvárt elkerülő, gondolkodásra késztető évkönyvek tartalmas írásait egy-egy téma köré csoportosítva. Nincs ez másként a 2021-es Szatmári Zöld Kalendárium esetében sem, amelynek vasárnap délben volt a bemutatója, távolról sem véletlenül a Kossuth-kerti Zöld Ház előtt, Kiss Gedeon szobránál.
A „nehezen és kicsit talán késve napvilágot látott” kalendárium bemutatójára egybegyűlteket elsőként Elek György szerkesztő köszöntötte, s mint fogalmazott, az első két kalendárium után elképzelhetetlennek tűnt, hogy ne legyen folytatás, de a koronavírus-járvány, a gazdasági és egyéb problémák miatt igencsak kérdéses volt, hogy lesz-e újabb kalendárium. „Január elején keresett meg Békéssy Erzsébet, felvállalva a kiadvány finanszírozását, és azt javasolta, hogy legyen zöld a 2021-es kalendárium. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy igent mondjak a javaslatára, hiszen a téma kiváló, a természet és annak védelme sokakat érdekel, és azok számára is vonzóvá lehet tenni, akik eddig közömbösek voltak iránta” — mondta, nem hallgatva el azt sem: a kalendárium létrehozásának legnehezebb része az anyagi háttér előteremtése volt, mivel napjainkban sajnos nem nagyon támogatják a könyvkiadást.
A kiadvány külcsín és belbecs tekintetében is kiemelkedően igényes, jólesik kézbe venni, gyönyörködni a szebbnél szebb természetfotókban, s évkönyvhöz illőn a tizenkét hónap egy-egy kiemelkedő témája került feldolgozásra olyan szerzők bevonásával, akik eddig is tettek valamit a környezetvédelemért, s erre a jövőben is hajlandók lesznek, de kitér a hónapokhoz, jeles napokhoz kötődő hagyományokra, szokásokra, gazdag fotóillusztráció kíséretében mutatja be a jól (vagy éppen kevésbé jól) ismert gyógynövényeket, és nem hiányoznak belőle a versek, valamint a népmesék sem. „Tartalmilag gazdag, minden korosztály számára tartogat olvasnivalót. Remélem, olyan kezekbe jut el, ahol értékelik, és örömmel forgatják-olvassák” — zárta köszöntőjét.
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület szatmári szervezetét vezető Márk-Nagy János — ugyanis a kiadvány megrendelőjeként a civil szervezet igencsak sokat munkálkodott az anyagi háttér előteremtésében — külön köszönetet mondott az írások, összeállítások szerzőinek, de azoknak is, akik ilyen nívós minőségűre szerkesztették a kalendáriumot. „A közösség akkor működik jól, ha a vállalkozások profitjuk egy részét visszaforgatják a közösségbe” — summázta, s ez a visszaforgatás lehet éppúgy egy évkönyv, mint egy szobor újraállításának támogatása is. Az összefogást hangsúlyozta az Élet Fája Egyesületet vezető Békéssy Erzsébet is, és mint mondta: „A Szatmári Zöld Kalendárium igazi összefogás eredménye. Olyan emberek összefogásáé, akik tettek és tesznek a tisztább, élhetőbb, zöldebb jövőért. Hálás köszönet mindenkinek, aki segédkezett a kiadvány létrejöttében, és a lelkes támogatóknak, akik nagy nyitottsággal álltak mellénk — a megye minden tájáról.
Természetesen nem véletlen, hogy a Szatmári Zöld Kalendáriumot a Kossuth-kertben, a Zöld Ház előtt, Kiss Gedeon szobra mellett mutatjuk be december 20-án — tíz éve ugyanitt álltunk, amikor a közösség összefogásának köszönhetően lelepleztük ezt a mellszobrot, amely méltó emléket állít a megyeszékhely egykori főkapitányának” — mondta.
Gida bácsi, ahogyan Kiss Gedeont nevezték, fontos fejlesztéseket valósított meg Szatmáron az 1800-as évek második felében, többek között megterveztette és kialakította a sétateret és a Kossuth-kertet, ahol korábban mocsaras terület volt, de az egykori Közfürdő létrehozása is a nevéhez fűződik, s mivel számtalan fát ültettetett a városban, az utókor a fák ezredesének kiáltotta ki.
Egyébként a Kossuth-kertben korábban már állt Kiss-szobor, a budapesti Horvay János alkotását 1903-ban avatták fel, azonban az 1920-as években ismeretlen tettesek leemelték a mellszobrot a talapzatáról, de 1940-ben visszakerült az eredeti helyére, ahonnan 1960 után végleg eltűnt. „Állítólag Kossuth-szobornak hitték, és emiatt lopták el” — fogalmazott egy évtizeddel ezelőtti ünnepi beszédében Bura László helytörténész. A jelenlegi szobor Balogh József marosvásárhelyi öntőmester alkotása, a gipszformát a Szatmárnémetiben élő Szodoray-Parádi Hajnalka képzőművész készítette a korábbi szoborról készült fotók és Muhi Sándor grafikusművész rajzainak összevetésével.
„Csupa örömről hallunk, adventben élünk, örömüzeneteket kapunk” — fogalmazott Kovács Sándor esperes, aki az angyali üzenet soraira építette hálaadó imáját, hangsúlyozva: magyar nemzetünknek az az Isten a megtartója, aki eleinket megáldotta, megsegítette, és aki 2021-ben is meg fogja tartani az övéit, majd a kalendáriumbemutató Kiss Gedeon szobrának megkoszorúzásával ért véget.
A Szatmári Zöld Kalendárium — korlátozott példányszámban — kapható a Szatmári Friss Újság szerkesztőségében, Szatmárnémetiben, a Corneliu Coposu sétány 2. szám alatt.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Csütörtökön hattól lezárják a Horea utcát

Új fázisához érkezett a felújítási munka, aszfaltozni fognak csütörtökön.