Sport

Mégis tudnak játszani a lányok

2015.03.27 - 19:29

Az biztos, hogy nagyon sokba került a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapatának, hogy elmélázta a hét elején a Rapid elleni második mérkőzést a bajnoki rájátszás első szakaszában, viszont p;nteken bizonyította, hogy véletlen botlás volt az akkori bukaresti vereség.

Pénteken a 11–14. helyért rendezett fővárosi torna első fordulójában 70–50 arányba verte a SCM Craiova együttest.

A négycsapatos torna egyértelmű favoritja, a VSK viszont nem mossa le ezzel sem a szégyent, hogy legtöbb a 11. helyen zárhat úgy, hogy a keretben rutinos játékosok szerepeltek. Viszont még nem vehető biztosra ez a pozíció sem, ehhez veretlenül kell zárni a tornán. Szombaton a 17.45 órakor kezdődő meccsen a Rapidot kell legyőzni, vasárnap 12 órától pedig a Nagyváradi VSK-t is verni kell. Hétfőn pedig izgalommal várjuk Valeriu Neagu klubelnök bejelentését arra vonatkozóan, hogy milyen szankciók várhatók a csapat csúfos szereplése miatt. Talán Neagu is belátja, hogy ideje átadni a helyét egy hozzáértő embernek. Egyébként annyi hibaigazítással tartozunk, hogy Adriana Pricop vezetőedző mégis elutazott a csapattal Bukarestben és pályára is lépett tegnap úgy, hogy a VSK egyik legjobbja volt (12 pont, 6 lepattanó, 1 gólpassz).

Női kosárlabda Nemzeti Liga, rájátszás, 11–14. helyért, 1. forduló

Nagyváradi VSK – Rapid 44–51

Szatmárnémeti VSK – SCM Craiova 70–50 (11:14, 19:10, 20:13, 20:13).