Sport

Mégis Bufteán rendezik a LPS – UTA bronzmeccset

2017.05.30 - 12:59

Mégsem rendezik Nagyváradon a Szatmárnémeti LPS U19 – Aradi UTA Bătrâna Doamnă U19 korosztályos bajnoki bronzmérkőzést.

Múlt héten merült fel annak a lehetősége, hogy Szatmárnémeti és Arad között fél úton, vagyis Nagyváradon rendezzék a találkozót, végül mindkét együttes meggondolta magát, és a román szövetség által ajánlott buftea-i sportbázis egyik pályáján játsszák a meccset. Dacian Nastai, a LPS edzője lapunknak elmondta, azért mondtak le a nagyváradi helyszínről, ugyanis az Ilfov megyei településre több, a labdarúgóéletben befolyásos személy is ellátogathat, és így az ifjú tehetségeket az is motiválhatja teljesítményükbe, hogy egy erős focicsapathoz szerződhessenek.

A találkozót szombaton rendezik 10 órától, a szatmári legények pedig csütörtök reggel indulnak buszokkal.