Kiírta internetes oldalára a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, hogy „az új központot és a Szamos folyó jobb partján lévő töltést összekötő gyalogos sétányok korszerűsítése” érdekében környezetvédelmi engedély kiadásért folyamodott.
Ez egy újabb folyamat kezdetét jelenti annak érdekében, hogy meg legyen már javítva végre a betonépítmény, mert igencsak ráfér. Megújult az új központ, új a burkolat a töltésen, hamarosan kész az új híd is ott, egyáltalán nem illik az összképbe a romos átjáró-páros.
Komoly előélet
Az állapot egyébként nem újkeletű, már 2016-ban jelentkeztek a komolyabb bajok a szatmárnémeti új központot a töltéssel összekötő két gyalogos átjárón, akkor a vakolat hullása miatt vezettek be forgalom-elterelést. Aztán „tartós megoldás” gyanánt építkezéseknél használt hálóval vonták be az átjárók alját, hogy ne potyogjon az autókra a vakolat, meg a betondarabok és azóta is úgy van.
A tényleges megoldást jelentő teljes felújításra azóta számtalan próbálkozás volt már, de vagy érdeklődés hiányában szüntették meg a közbeszerzési eljárást, vagy a tervezés – kivitelezés árát nem saccolták meg jól és azért nem jelentkezett kivitelező aki megcsinálja.
Hátha ez alkalommal sikerül.
Princz Csaba