Belföld

Megint lesz mikrohitel

2020.11.02 - 07:55

Ez egy amolyan „járványtámogatás”, amit a legkisebb cégeknek szán a kormány; kétezer eurónyi lejt folyósít ezáltal, amit nem kell visszaadni, de csak folyó kiadásokra lehet költeni, és lehetőleg azt elérni vele, hogy pótolja valamelyest a szükségállapot és a megcsappant kereslet okozta veszteségeket. A gazdasági tárca ez alkalommal már úgy változtatna a feltételeken, hogy a rendszerből eddig kizárt, 2019-ben alapított cégek is kaphassanak ilyen támogatást, akkor is, ha üzleti forgalmuk az első évben nem érte el az ötezer eurónyi lejt.

Akit érdekel a dolog, annak az imm.gov.ro weboldalt kell figyelnie, itt fogják közölni, hogy beindult-e a kétezer eurónyi vissza nem térítendő támogatás igénylésének a második időszaka.

Fotó: ceccarbusinessmagazine.ro

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Újabb mikrohitel lesz

A nagyon kis vállalkozások is kaptak 2000 eurós, vissza nem térítendő hitelt, úgynevezett grantot tavaly a gazdasági minisztériumtól, s ez év végén újabb konstrukció kiadását tervezi a szaktárca.
Belföld

Nehezen jön a mikrokölcsön

Rengeteg szatmári cég nem kapta még meg az októberben kért és novemberben jóváhagyott vissza nem térítendő, 2000 eurónyi lejnek megfelelő mikrohitelt.