Amint arról lapunk hasábjain is olvashattak, múlt héten várta a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség a leendő iskolaigazgatók és aligazgatók jelentkezését azokra a helyekre, ahol lejárt a korábbi vezetők kinevezése.
Huszonnégy igazgatói és tizenkét aligazgatói tisztséget hirdetett meg a tanfelügyelőség, egy tanintézmény vezetői székére azonban nem akadt jelentkező, a szatmárnémeti Constantin Brâncoveanu Általános Iskolába így várhatón a tanfelügyelőség nevez majd ki igazgatót.
Abban az esetben, ha nem akadt „kihívó” a vezetői pozíciót az előző tanévben is betöltő pedagógus ellenében, meghosszabbították a kinevezést a következő, 2020/2021-es tanévre is. Ez alapján szeptembertől még egy évig a szatmárnémeti Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatója marad Gnandt Zoltán, a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban Póti Eduárd János, az avasfelsőfalui 1-es Számú Napközi Óvodában Orşan Gabriela Otilia, a sárközújlaki Petőfi Sándor Általános Iskolában Maskulik Levente Mihály, a Börvelyi Általános Iskolában Molnár Éva, a terepi Aurel Haiduc Általános Iskolában Stan Sergiu, a bogdándi Petri Mór Általános Iskolában Balog Ferenc Csongor, a Komorzáni Általános Iskolában Brânduşe Gabriela Liana, az Érkávási Általános Iskolában Mălinetescu Daniela Terezia, a Magyarcsaholyi Általános Iskolában Deac Cosmina Lavinia, a Nagykolcsi Általános Iskolában Prunilă Anca, a szamoskrassói Bem József Általános Iskolában Man Gabriella, a mikolai Gellért Sándor Általános Iskolában Dobos Csaba, az Avasújvárosi Általános Iskolában Demeter Annamária Izabella, a Ráksai Általános Iskolában Cozma Valerica, a Mezőteremi Általános Iskolában Borhidan Maria, a csanálosi Tempfli József Általános Iskolában Pap Czier Bernadett lesz az intézményvezető, a nagykárolyi gyermekpalotát pedig továbbra is Mastan Gheorghe vezeti.
Aligazgatói tisztségben marad a szatmárnémeti Mircea Eliade Általános Iskolában Gyökös Ferenc, a Sajátos Nevelési Igényű Gyermekek Integrált Tanintézetében Takács Cecília, a Doamna Stanca Főgimnáziumban Kerekes Rodica, a nagykárolyi 1-es Számú Általános Iskolában Kocsis Gyöngyike, a Nagykárolyi Elméleti Líceumban Dragos Renáta, a Halmi Általános Iskolában Farkas Zénó, a Pálfalvai Általános Iskolában Hajer Ottó, a Piskolti Általános Iskolában Bódizs Enikő Hajnal, a Szatmárhegyi Általános Iskolában pedig Muntan Enikő.
Akadtak azonban olyan oktatási intézmények, ahol például többen is jelentkeztek igazgatónak vagy aligazgatónak, így ezekre a helyekre meghallgatást rendezett a keddi nap folyamán a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség. Az interjúk eredményeit, majd az esetleges óvások utáni végleges eredményeket a hivatalos menetrend szerint augusztus 14-én teszik közzé.
Bumbuluţ Krisztina