Belföld

Meghosszabbított jelentkezés az Erdély dalára

Hét dal jut majd be az idei verseny fináléjába Fotó: erdelydala.ro
2022.08.12 - 11:48
Idén 20 éves fennállását ünnepli a Magyar Ifjúsági Értekezlet, amely születésnapja alkalmából egy erdélyi dalversennyel, az Erdély dalával ünnepel.

Mivel 2022 az európai ifjúság éve is, különösen fontosnak tartják a kiírást a szervezők, akiknek a céljuk olyan együttműködésre motiválni az erdélyi fiatalokat, amely során például profi zenészek pályakezdő írókkal, költőkkel, slammerekkel közösen alkothatnak maradandót.

A kiírás fontos megkötése, hogy a dal magyar nyelven íródjon, és a dalok előadói erdélyi származású vagy Erdélyben élő személyek legyenek. Szilágyi Dórától, a MIÉRT alelnökétől azt is megtudtuk, hogy azt a dalt keresik, amely hitelesen tud az erdélyi ifjúság hangján szólni, amely az ő nyelvükön fogalmazza meg, hogy milyen az erdélyi „otthon lenni” érzés.

Szeptember elseje az új határidő

A verseny még júniusban indult, és eredetileg augusztus 10-ig hirdették meg azt. A szervezők a héten bejelentették: meghosszabbítják a határidőt, az új időpont szeptember 1., addig várják a beérkező szerzeményeket. A meghosszabbítás oka, hogy az utóbbi hetekben számos zenész jelezte a szervezőknek, hogy a tömegrendezvények megnövekedett száma miatt nem tudják tartani a határidőt. „Mivel a MIÉRT nem szeretné, ha bárki lemaradna, és mindenkinek lehetőséget szeretne biztosítani, meghallgatva a megkereséseket úgy döntöttünk, kitoljuk a határidőt” — nyilatkozta lapunknak Szilágyi Dóra, aki azt is elmondta, hogy már a Partiumból is érkeztek szerzemények, a műfaji sokszínűség pedig magával ragadó.

Az Erdély dala zsűritagjai egyébként Bagossy Norbert, a székelyföldi Bagossy Brothers Company együttes frontembere, Keresztes Ildikó marosvásárhelyi származású magyar énekesnő, Lukács László, Magyaroszág legnépszerűbb rockbandája, a Tankcsapda frontembere, valamint Dorogi Péter, a szintén híres magyar együttes, az Intim Torna Illegál megalapítója, akik — mint megtudtuk — mindig szívesen állnak olyan kezdeményezések mellé, amelyek a magyar dalszerzést népszerűsítik.
A MIÉRT alelnöke azt is elmondta, hogy a dalversennyel szeretnék népszerűsíteni a fiatalok körében a magyar nyelvű dalok alkotását, és céljuk, hogy arra buzdítsák a fiatal zenészeket, hogy bátran lépjenek ki a komfortzónájukból, merjenek nagyot álmodni, és merjék elindítani karrierjüket.

A versenyre az alkotók augusztus 10-ig küldhetik be saját dalukat, ezt követően a zsűri hat továbbjutó dalt választ majd ki, valamint a közönségszavazás alapján döntőbe juthat egy hetedik szerzemény is. A hét döntős dal szerzői és előadói többnapos táborban, workshopon vesznek majd részt szeptemberben, ahol mentorok segítségével tökéletesíthetik a szerzeményeiket. Az Erdély dala döntőjére október végén kerül sor egy televíziós élő show keretében, ahol a zsűritagok értékelni és pontozni fogják a dalokat. A 2022-es Erdély dalának választott alkotás szerzőinek és előadóinak további munkáját olyan nagy értékű és szakmai szempontból fontos nyereményekkel segítik, mint turnébusz, lemezfelvétel, lemezkiadás, fellépési lehetőség és videoklip. A verseny részletes kiírása és szabályzata az erdelydala.ro oldalon olvasható.

Járay Zsanett