Szatmárnémeti

Meghiúsult tömbházszigetelés

2018.03.06 - 08:06

Egy-egy lakó miatt hiúsult meg két szatmárnémeti tömbház közpénzből megtámogatott hőszigetelése, egy Prahova és egy Traian utcai tömbház lakója nem írta alá a hozzájárulást.

Csak találgatni lehet, mi az oka annak, hogy egy-egy lakó azzal, hogy nem írta alá az uniós pénzekből részfinanszírozott tömbházszigetelési hozzájárulást, meghiúsította a két épület állapotjavítását. Jelen szabályozás szerint a hőszigetelésre kijelölt tömbházban lakó összes tulajdonosnak bele kell egyeznie a munkavégzésbe, tájékoztatta szerkesztőségünket Maskulik Csaba szatmárnémeti városmenedzser, ellentétben a korábbi rendelkezéssel, amelyik azt mondta ki, hogy a lakók felének plusz egy főnek a beleegyezése már elég ahhoz, hogy hőszigetelő réteg kerüljön az egész épületre. Sem a beleegyező, sem a tartózkodó magatartást nem kell indokolni az ilyen esetekben, fűzte hozzá a városmenedzser, úgyhogy számonkérés nélkül kell tudomásul vennünk a meghiúsult kezdeményezést. Egy Károlyi úti tömbházzal is volt hasonló malőr, de ez azóta rendeződött, ennek esetében megvan az összes szükséges aláírás.

„Minden elő volt készítve a finanszírozási dokumentáció lezárásához és a finanszírozási igény leadásához a szóban forgó két cím esetében is, és mivel munkaerőt, munkaidőt és pénzt fordított erre a városvezetés és a hivatalban dolgozó szakemberek, ezt meg fogjuk próbálni valahogy megtéríttetni az érintett lakóközösség tagjaival” — mondta Maskulik.

Jó hír viszont, hogy mintegy kéttucatnyi másik tömbház szigetelésének előkészítő munkálatai folytatódhatnak a márciusi tanácsülést követően, a városvezetés e hónap végén fogja kikérni a testület véleményét ezekkel kapcsolatban. Tanácsi döntésre is szükség van a finanszírozási igény leadásához. Összesen mintegy ötven tömbház lakóközössége jelezte igényét, hogy örülne, ha hőszigetelnék az épületet, a városháza illetékes részlege egy előre meghatározott pontozásos rendszer alapján dönti el, melyik kerül sorra korábban, és melyik később. Számít az ingatlan elhelyezkedése, továbbá az is, hogy van-e a lakóközösségnek működési költségekre félretett pénzalapja.

Princz Csaba