Nagykároly

Meghirdetheti a nagykárolyi kórház: röntgengépet vesz

2019.06.27 - 09:47

Megközelítőleg 2 millió lejt utal át rövidesen az egészségügyi szaktárca, de talán kissé meglepő módon nem a támogatást elnyerő Nagykárolyi Városi Kórház számlájára érkezik majd meg a kormánytámogatás, hanem a városi kasszába. Ennek okán soron kívüli tanácsülést kellett tartani Nagykárolyban tegnap.

Az önkormányzati döntéshozó testület ugyanis a röpke gyűlés keretében módosította a saját és a kórház költségvetését — a „szokásos” egy ellenszavazat mellett. Ugyanis a kormánytámogatáshoz 10 százaléknyi önrésszel járul hozzá Nagykároly városa, hozzávetőleg 200 ezer lejjel. A 2,2 millió lejt pedig átutalják majd a kórház számlájára. Azonban a szerdai határozatok értelmében az egészségügyi létesítmény meghirdetheti a közbeszerzési eljárást, amely révén egyebek mellett röntgengépet tervez beszerezni. Persze elképzelhető, hogy a felszerelések értéke nem éri el a meghatározott felső határt, azaz a mintegy 2,2 millió lejt, abban az esetben kevesebbet kérnek majd a kormánytól, illetve a városi kasszából — felelt a kérdésünkre Bekő Tamás városmenedzser.

A szaktárcától egyébként még nem érkezett meg a pénzösszeg, vélhetően augusztusban fog megtörténni, de talán akkorra már lehet majd tudni, pontosan mennyi pénzre is lesz szüksége a kórháznak. A támogatásban megszabott 2 millió lejnyi összeg ugyanis a felső értéket jelenti. Amennyiben kedvezőbb árajánlatok érkeznek a közbeszerzési eljárás során, és azokat el tudja fogadni az intézmény — azaz törvényesek, megfelelnek a kiírásban szereplő feltételeknek —, akkor kevesebb pénzért jut hozzá a felszerelésekhez. Mint megtudtuk, sajnos utólag nem lehet bővíteni a listát.

Az egészségügyi intézmény gazdasági igazgatója, Adriana Negrea korábban elmondta, hogy rögvest el is indítják a beszerzési eljárást. Reményei szerint még ebben az évben meg is érkeznek a felszerelések. Az összeg java részét digitális röntgengép beszerzésére szánják, egész pontosan 1 197 820 lejt fordítanának erre, de vásárolnának még gőzfertőtlenítő berendezést, lélegeztetőkészüléket, illetőleg műtéthez szükséges felszereléseket. A pontos dátum mindazonáltal nem jelezhető előre, tette hozzá a kórház gazdasági vezetője; mint magyarázatként kifejtette, akár óvások is lehetnek…

 

Megyeri Tamás Róbert