Külföld

Meghalt Fidel Castro

2016.11.26 - 11:28

90 éves korában meghalt Fidel Castro, Kuba volt elnöke - közölte a kubai állami televízió.

A tévé egyéb részleteket nem közölt. Fidel Castro közel ötven éven keresztül vezette az országot, 2008-ban adta át a vezetést testvérének, Raúlnak. Azóta ritkán állt nyilvánosság elé, legutóbb áprilisban szólalt fel a kommunista párt kongresszusán. Fidel Alejandro Castro Ruz 1925 augusztus 23-án született egy cukornádültetvényen, Mayari város közelében, már diákkorában politizált, a marxista forradalmat akkor kezdte szervezni, amikor egy addig jelentéktelen őrnagy, Batista, katonai puccsot hajtott végre, és az Egyesült Államok támogatásával diktatúrát vezetett be. 1953 július 28-án kezdetét vette a forradalom, amikor Fidel és Che Guevara gyengén felszerelt csapatai megtámadták a második legerősebb katonai támaszpontot, a Moncada laktanyát. A hosszas gerilláskodás után a felkelés országossá terjedt, mígnem 1958 végén Batista elmenekült, és 1959 január 1-én Castro és serege egyetlen puskalövés nélkül foglalta el a fővárost. Castro az ország vezetője lett, sikeresen gátolta meg a régi rezsim visszatérését, amikor 1962-ben Batista támogató a Disznó-öbölben partra szállva felkelést akartak szítani. Ez Egyesült Államokkal való viszonya sokáig feszült volt, 1962-ben majdnem atomháború tört ki a két ország között, de sikerült békés úton megoldani a konfliktust. Fidel hosszú uralkodás után 2011 április 19-én mondott le a hatalomról, miután súlyos bélműtéten esett ár, azóta Kubát Fidel öccse, Raúl vezeti.