Belföld

Megfosztották tisztségeitől a korruptaknak közkegyelmet javasló szociáldemokrata szenátort

2017.05.10 - 17:40

Megfosztották frakcióvezetői, illetve a román szenátus jogi bizottságának elnöki tisztségétől Şerban Nicolae szenátort a román szociáldemokraták, amiért a múlt héten a korrupcióért bebörtönzött elítéltekre is ki akarta terjeszteni a parlamenti vitán lévő közkegyelmi tervezetet.

A szankciókat Liviu Dragnea pártelnök javaslatára fogadta el szerdán a bukaresti kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága. Nicolaenak azt rótták fel, hogy kezdeményezésével kárt okozott a párt megítélésének.

A pártelnök azt állította, hogy a szenátus jogi bizottságában tevékenykedő párttársai - élükön Şerban Nicolae bizottsági elnökkel - a PSD "több ízben kifejtett álláspontját" figyelmen kívül hagyva, a pártvezetés felhatalmazása nélkül fogadtak el olyan módosító javaslatot, amely a korrupciós bűncselekményekért bebörtönzött elítéltekre is kiterjesztette volna a parlamenti vitán lévő közkegyelmi tervezet hatályát.

Az újabb közfelháborodási hullámot, utcai tüntetéseket kiváltó módosítást már másnap visszavonta a bizottság, miután a PSD elnöke bejelentette, hogy nem támogatja a kezdeményezést, nehezményezve, hogy emiatt pártját ismét a "korruptak" védelmezőjeként állítja be az ellenzék.

Szerdai sajtóértekezletén Dragnea már azt is megkérdőjelezte, hogy a közkegyelmi tervezet elérheti-e eredeti célját, vagyis hozzájárulhat-e a börtönök tehermentesítéséhez. A hét elején megjelent statisztikák szerint alig több mint négyszáz rab szabadulna, ha - az erőszakos és korrupciós bűncselekményekért elítéltek kivételével - minden tíz év alatti büntetésből három évet elengednének. Romániában viszont nyolcezer elítéltet kéne kiengedni a több mint 27 ezer közül ahhoz, hogy a bent maradóknak legalább négy négyzetméternyi hely jusson fejenként, ahogyan azt az európai szabványok előírják.

Dragnea közölte: leállítják a közkegyelmi tervezet vitáját, amíg az igazságügyi minisztérium kidolgozza a börtönök túlzsúfoltságának enyhítését célzó teljes törvénycsomagot. Sajtóértesülések szerint azonban a PSD-ben feszültséget okozott a szenátusi frakcióvezető "feláldozása" és Dragnea pálfordulása, aki év elején még a frissen hivatalba lépett Grindeanu-kormány egyik sürgős teendőjének nevezte a közkegyelmi törvény elfogadását.

A PSD szenátusi frakciójának vezetését Mihai Fifor, a jogi bizottságét Robert Cazanciuc veszi át. Fifor korábban is betöltötte már a frakcióvezetői tisztséget, Cazanciuc pedig a Ponta-kormány idején igazságügyi miniszter volt.