Vidék

Megforgatták a lányokat a népi muzsikára

2012.08.21 - 11:25

Egy hétig ropták a szatmári, kalotaszegi táncokat Hadadon, XVI. Kézműves és néptánc táborban, énekeltek a zenészek által húzott népi muzsikára, de a korongozást, vesszőfonást és más népi praktikákat is volt alkalom kipróbálni.

 

 

A hadadi Wesselényi-Degenfeld kastély és udvarának évszázados tölgyei, kőrisei, ideális környezetet teremtenek egy hagyományőrző tábor számára, nem csoda hát, hogy a szatmárnémeti MADISZ itt rendezi meg Kézműves és néptánctáborait. Ezen a héten már a tizenhatodik tábort sikerült megszervezniük. Ezzel valóságos missziót teljesítenek, hiszen az évek során egyre több fiatal szerette meg Szatmáron is a néptáncot, népzenét. Vannak akik évek óta visszajárnak a néptánctáborba, de mindig jönnek olyanok is, akik csak most szeretnének belekóstolni a néptánc ízébe. Hétfőn nyolcvanegy fő kezdte el a néptáncok tanulását, az óvodásoktól a felnőttekig. Maier Reimond hivatásos néptáncpedagógus a Szerencs környéki települések iskoláiban. Feleségével Katalinnal évek óta visszajárnak a Hadadon megrendezett táborokba táncokat oktatni. Az idén a kicsiknek tanították a szatmári táncok alaplépéseit, Maier Reimond mosolygó arcával folyamatosan ébren tartja a gyerekek figyelmét, akik lelkesen utánozzák a mozdulatokat, a kisfiúk férfiasan csapkodják a lábukat a legényest járva. A házaspár táncpedagógusi tudását most elleshették azok a fiatal pedagógusok, akik maguk is táncot szeretnének majd oktatni saját iskolájukban, közösségükben. Maier Reimond tanítványai, az encsi, szerencsi immár középiskolás fiatalok is évek óta visszajárnak a tánctáborba. Ők a haladók oktatásán vettek részt, ahol a kalotaszegi tánctudásukat tökéletesíthették Ónodi Attila, a budapesti Állami Népi Együttes egykori tagjának vezetésével. Tánc közben a lányok lelkesen énekelték a kalotaszegi dalokat, csujogatókat. Láthatóan ezek a fiatalok szeretik és élvezik a néptáncot, szép az alakjuk, egyenes a tartásuk, jó baráti társasággá alakultak, amelyben igen jól érzik magukat. A táncoktatás a főúton lennebb található Bánffy kastélyban volt, kellemes látványt jelentett Hadad kanyargós főútján, amint a bő szoknyás lányok a táncoktatásról tartottak visszafelé.

 

Kézműves tevékenységek

 

A táncoktatások közötti szünetekben sem lehetett unatkozni, a kicsik népdalokat, és furulyázni tanultak Kertész Uhrin Klári magyarországi zenepedagógus vezetésével, és kipróbálhatták olyan népi mesterségek praktikáit, mint a bőrözés, nemezelés, kosárfonás. A hadadi születésű Sipos Zsuzsanna és Bócsi Erzsébet óvodapedagógusok irányításával hagyományos szilágysági keresztszemes motívumokat hímeztek a terítőre. Mindenki izgatottan várta az esti táncház mulatságokat, a lányok kicsinosították magukat. A talpalávalót a tokajhegyaljai Parapács népi zenekar, valamint Gáspár Csaba és barátai biztosították, akik bármilyen magyar tájegység népi muzsikáját el tudták húzni. Meglepetésként a közeli szilágysági falvakból, Sámsonból és Krasznáról eljöttek olyan idős emberek, akik még ismerik a régi szilágysági táncokat, a néptánc szerelmesei számára nagy kincs az öregek által még ismert, átörökített táncokat látni, amelyeket ma is táncolnak a falusi lakodalmakon. A tábor megszervezését támogatták a Nemzeti Kulturális Alap, a Communitas Alapítvány, Szatmár Megye Tanácsa, valamint a Góbé, Radical, Cristal , Emil Gill Syle, és a W&J Kfték támogatták.

 Pándi Annamária

 

 Nézze meg a helyszínen készült képeket is!