Vidék

„Megfogyva bár, de törve nem…”

A szervezők remélik, hogy a résztvevők olyan impulzusokkal gazdagodtak, melyek hozzásegítik őket ahhoz, hogy a közösség megtartó erejében bízva hittel tekintsenek előre / Fotó: refszatmar.eu
2021.09.01 - 19:30

A hazatérésnapi program egyike azon programsorozatoknak, melyeket a helyi református közösség igyekezett a gyülekezet lehetőségeihez képest megvalósítani. Olyan programokat szerveztek és szerveznek, melyek lehetőséget adnak a helyi és máshonnan érkező magyarságnak arra, hogy hitéleti keretek mentén betagolódjon, részt vegyen, élményekben gazdagodjon és lelkileg megerősödjön, ezért igyekeznek minden generációt megszólítani.

A napi program istentisztelettel kezdődött. Kürti Tamás házigazda lelkipásztor a Jer 31, 10. igeszakasz alapján hirdette Isten igéjét, kiemelve azt a bátorítást, miszerint életutunk sokféle irányt vehet, akár jót, akár rosszat, mint ahogyan mi is sokfélék vagyunk, de nem kell egyedül járnunk életünk útját, hiszen Isten gondviselő szeretete elkísér. Ameddig bárhol a földön, de Isten-közelben vagyunk, addig érezni fogjuk az Ő megtartó, oltalmazó gondoskodását.
A hálaadó istentisztelet második felében ünnepélyes keretek között búcsúztatták el Kürti Róbert kántort, aki régóta kántorizált már a gyülekezetben. Ő a szatmárnémeti Aurel Popp Művészeti Líceum sikeresen végzett diákja, aki felvételt nyert a Kolozsvári Zenekonzervatóriumba, ami egyúttal azt is jelenti, hogy ősztől már ott folytatja tanulmányait. De ahogyan az igehirdetés is hirdette: bármerre is vigye élete útja, az Úr Isten megtartó szeretete elkíséri, és e gyülekezetbe mindig hazatérhet, visszajöhet.

A köszöntéseket és ajándékozást követően a gyülekezet a Legyen áldás az úton, amit ma kezdesz el… kezdetű éneket énekelte nemcsak a kántor, de minden jelenlévő bátorítására is. Ezt követően szolgálatot vállaltak a gyülekezet fiataljai, akik szavalattal és zongorajátékkal gazdagították az eseményt.
Ezután a jelenlevők átvonultak a templom közelében található iskolaépületbe, ahol Kása Zsolt vezetésével a Röpike Néptánccsoport 22 tagú, sokféle korosztályt magában foglaló küldöttsége fellépésével kápráztatta el őket. A néptáncbemutatót követően úgy a meghívottak, vendégek, előadók és a gyülekezet helyet foglalt az iskola épületében előkészített asztalok mellett, és jóízűen elfogyasztották azt az ünnepi ebédet, melynek az elkészítéséből részt vállaltak a gyülekezeti nőszövetségi tagok, presbiterek, fiatalok és idősebbek egyaránt.

hirek/2021/szeptember/01/szorvanyervin.jpg
A Röpike Néptánccsoport táncosai táncházat tartottak a jelenlévők számára / Fotó: refszatmar.eu

Az ebédet követően a meghívott táncosok táncházat tartottak a jelenlévők számára, ami azt jelentette, hogy kicsik és nagyok, férfiak és asszonyok egyaránt bekapcsolódhattak a zenés, táncos, játékos mozgásba. A napi program késő délután zárult. A hazatérésnapi programot az RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatta.

SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

„Fiatal bárki lehet, de öreg csak a java!”

Már az is rutinos véndiák, aki akkor végzett, amikor az első Véndiáktalálkozót szervezték. A 32. találkozó zajlik ezen a szombaton Szatmárnémetiben.
Vidék

Lázáriban konfirmáltak találkozója

Hitükben megerősítettek számára szervez találkozót május 12-ére Lázáriba a község református egyházközség. A szervezők kérik jóelőre jelezni a részvételi szándékot.
Mi újság?

Fesztivállá lett a SZIKE-tábor

A július 31-ei tábornyitás után szombaton ért véget a Szatmári Ifjúsági Keresztyén Egyesület nagytarnai nyári tábora. Rekordszámú résztvevő volt, megszorítások utáni felszabadulás.